Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

I. A kiváltságolt hajdúk várostelepüléseinek főbb ismérvei (1607-1631)

mányzat felé mutat. Egyik vagy másik győzelme, illetőleg a kettő közötti kompromiszum minősége — mindenekelőtt — a hajdúvárosok belső gazdasági és társadalmi adottságaitól függött. A katonai feladatok állandósulása az egyszemélyi vezetés fennmaradásának kedvezne, a békés polgári foglalkozás térhódítása, a katonai életforma háttérbe szorulása viszont szükségszerűen a testületi kormányzás kibontakozását segítené elő. Az első fejezetben már láttuk, hogy — ha lassan is — megindult a gazdasági fejlődés a hajdúvárosokban. A katonáskodás nem töltötte ki már a hajdúvitézek egész életét, így a közhajdúk közül kiemelkedhetett egy módos hajdú réteg. Természetes folyamat az, hogy ez a hajdúarisztokrácia a vezetést kezébe akarja venni. Ez a korlátlan kapitányi jogkör korlátozását eredményezné, s ezen a ponton szembekerül a hajdúarisztokrácia és a kapitányok érdeke egymással, miközben érdektalálkozás jöhet létre a hajdúarisztokrácia és a közhajdúk között. A közhajdúkat iigyanis az egyszemélyi vezetés politikai passzivitásra ítéli. Am a hajdúarisztokrácia és a közhajdúk „szövetsége" nem lehet tartós, hiszen a közösen kivívott győzelem esetén — a közhajdúk számbeli túlsúlya folytán — olyan demokratikus irányítás valósulhatna meg, amely fenyegetné az arisztokrácia érdekeit, ezért a kapitányok és az arisztokrácia kompromisszumának — a közhajdúk ellen — törvényszerűen létre kell jönnie. Logikusan következik ebből, hogy — előbb-utóbb —• a korlátlan egyszemélyi vezetésnek halványodnia kell, és előtérbe kell kerülnie a testületi kormányzásnak. Jóllehet a demokratizálódás foka a szemben álló erők viszonyának alakulásától függ elsősorban, de —- megítélésünk szerint — a végső eredményt nagyban befolyásolja az is, hogy ebben a küzdelemben mind az erdélyi fejedelmek, mind a Habsburgok a kapitányok és az arisztokrácia oldalán állanak. Adatok hiányában nem követhetjük nyomon a fejlődés állomásait és fokozatait. Az 1630-as évek elejéről szóló dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy a kapitányok hatásköre már lényegesen korlátozódott, és az esküdtek testületének jogköre túlterjed az igazságszolgáltatás funkcióján. Szoboszlón 1630-ban Fekete Péter főkapitány még egyedül is megkegyelmezhetett Horváth Jánosnak paráznaságáért,

27 de földet már csak „őkegyelmek tanácsával" egyetemben adományozhatott.

28 Lényegében azonos eredményre jutunk az 1629—1631 között lezajlott harmadik hajdúfelkelés idejéből fennmaradt adatok elemzése révén is.

29 Ekkor kerül sor — a hajdúvárosokon belül -— a Habsburg-barát és a Habsburgokkal szemben álló erők döntő összecsapására. Kezdetben a Habsburg-ellenes erők kerekedtek felül. Erdélyi András böszörményi kapitány vezetésével kiűzték a hajdúvárosokból a Habsburgokkal cimboráló kapitányokat. A mozgalom túlnőtt a hajdúvárosok keretein és országos jelentőségűvé vált. Erdélyi András és társai maguk mellé állították a királyi Magyarország és Erdély Habsburg-ellenes erőit, megakadályozták a magyar függetlenség bástyájának, Erdélynek Habsburg uralom alá jutását. A Habsburgok kénytelenek a hajdúk által támogatott I. Rákóczi Györgyöt elismerni Erdély fejedelmének. Ezután azonban fordulat következett be. A közhajdúk éles Habsburg-ellenes mozgalma — a magyar függetlenség ügyében közismerten óvatos és tartózkodó — I. Rákóczi György számára is túlságosan veszélyesnek tűnt, ezért összefogott mindazokkal, akiknek érdekében állt a radikális hajdúmozgalom megfékezése: a Habsburgokkal, a vármegyei nemességgel és a hajdúvárosok arisztokráciájával. Ezekkel az erőkkel szemben Erdélyi Andrásék már nem tarthatták magukat, és kénytelenek elfogadni „A hajdúktól való kívánságok" c. okiratban foglalt feltételeket,

30 és reverzálist kellett adniuk a Habsburg király iránti hűségükről.

31 Vállalták,