Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

Népesedési viszonyok, a közművelődés és a falu igazgatásának alakulása a török hódoltság után

gondol, de a 70 forspontnak meg kell lenni, . . . Az uraság dolga nálunk elébb való mind az ed Felségénél, mind a Tek. Vármegyénél. . . "

92 A szántó és kaszálóföldek hasznát a tanács az ügyek intézése kapcsán felmerült szükségletek, kiadások fedezésére fordította. Ebből fizették a jegyzőt, aki 1805-bcii például a helyiség magjából 6 véka őszi rozsvetést, és 6 véka tavaszi árpavetést is kapott. A helyiség kocsisának, de még a papnak is jutott időnként néhány boglya széna, vagy némi vetésterület. A falu földjét többnyire azonban árendába adták és annak hasznát pénzbe vették be. Ebből telt ki a faluháza karbantartási költsége, a kisbíró fizetése, a falusi fogat abrakja, a börtön ritka lakóinak élelmezése. A közbiztonságra a XVII. századtól katonaviselt emberek ügyeltek. Tevékenységükhöz tartozott a XVII. században minden községben felállított kaloda kezelése, melyet olykor a káromkodás meggátlására, ritkán még az adó behajtásánál is igénybe vettek. Ezek utódai a XIX* században a pandúrok, akiket a faluban 1883-ban felállított csendőrség vált fel. A pandúrokról a szólás-mondás azt tartotta, hogy a tolvajból lesz a legjobb pandúr, a csendőrségről, melyet az államhatalom erőszakolt a népre, a kalapjukra tűzött kakastoll miatt az a mondás járta, hogy „kakas tolla nem bokréta, bolond aki hordja". Az eskü szövege szerint a pandúrnak nemcsak a tolvajok, orgazdák, kóborlegények elfogása volt a feladata, hanem a „helységbe csere vagy vétel által bé kerülő lovak s szarvas marhák''''

93 passzusainak elő kérése és a passzus nélkül valók elkobzása ill. a bírónak történő bejelentése is. A pandúrok a volt katolikus iskola helyén, a csendőrök a jelenlegi orvosi rendelő épületében voltak elszállásolva. A XVIII. században, annak utolsó két évtizedétől számítva nagyszabású dohánytermesztés folyt a földesúri majorokban, elsősorban a Szilágyban. A jobbágyfelszabadítást követően egyre több kisparaszti gazdaság is termeszt dohányt, amiért is a Bach-korszakban a só és dohányjövedék biztosítása céljából országos hálózattal pénzügyőrséget állítanak fel. Falunkban a pénzügyőrség 1936-ig működött. A pénzügyőrség épülete a mai plébánia volt. A falu, mint jobbágyközség 1848-ig első fokon a földesúrhoz, másodfokon a vármegyéhez tartozott. A földesúri fennhatóságot csak az 1848: IX. t. c. szüntette meg. A falusi bíró és tanácsa, mely hosszú évszázadokon át fontos szerepet töltött be a falu életében, az a testület mely a falu dolgait irányította lényegében — kisebb szervezeti változásokkal — 1950-ig, az első tanácsválasztásokig maradt fenn. Említettük, hogy a nótáriusból lett jegyző a XIX. század elején már fontos szerepet játszik a falu életében, igazából azonban a jobbágyfelszabadítást követően válik a falu korlátlan urává. Az 1859 áprilisában megjelent császári nyílt parancs szerint a község ügyeit a községi főnök (jegyző) és az ő vezetése alatt az elöljáróság és a községi képviselet intézi. Az abszolutizmus után újabb törvények születnek, így az 1886 : XXII. tc. is, mely a községek feletti állami felügyeletet méginkább kiépíti. Ekkor kezd a hivatali apparátus is megnőni. Először az adóügyi jegyző jelentkezik mint új státusz, majd amikor az anyakönywezetést az egyháztól az állam átveszi, az következik soron, e sort néhány írnok és a végrehajtó egészíti ki. Az apparátus és mindenki felett állott a főjegyző, aki az államhatalmat képviselte a csendőrséggel a hátamögött. A főbíró, a helyettese a törvénybíró és az esküdtek korábbi szerepét, a bíráskodást és vitás esetekben a döntést valójában a főjegyző gyakorolta. Ezen a helyzeten változtatott a felszabadulás után megjelent 1030/1945. M. E. sz. rendelet, amely visszaállította a községi önkormányzatot.