Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A jobbágyfelszabadítást követő évtizedek

Juhásztanya 1937-ben (K. Kovács László felvétele, Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára) gazdálkodni már nem lehet. Ezt mulatja mind a Vayak, mind a Zsemberiek példája, akik majorjaikat tőkehiány miatt nem voltak képesek megfelelő gépekkel felszerelni és továbbra is extenzív módon gazdálkodtak. Lényegesebb tőkét azonban a bankártulajdonosok sem invesztáltak csegei birtokaikba, pusztán nyerészkedés céljából vásárolták meg azokat. Jól számítottak, mert a jobbágyfelszabadítás után szinte évenkint emelkedett a föld ára. A földdel a legteljesebb rablógazdálkodás folyt, még a trágyázást sem tartották szükségesnek. Az általános elv az, hogy minél kevesebbet adni a földnek és minél többet kihozni belőle. A termelés úgyszólván kizárólag a gabonaneműekre korlátozódott. A nagybirtokokon a változás csak a század végefelé következik be, amikor is birtokosai egyre több gondot kezdenek fordítani majorjaik rendbeszedésére. Megjelenik az első cséplőgép, a lóvontatású kaszálógép. A kapásnövények nagyobbarányú termesztésére is csak az ekekapa alkalmazása után kerül sor. A külterjes gazdálkodás azonban szinte mindvégig jellemzője marad a csegei nagybirtokoknak. A kisparaszti gazdaságokban is rendkívül nagy volt az elmaradottság. Amellett, hogy kevés földdel rendelkeztek a csegei parasztok, az amúgy is rosszul felszerelt gazdaságaikban nagyapáik szokásaihoz ragaszkodva folyt a föld megmunkálása. De nemcsak a gazdálkodásban voltak elmaradottak, hanem lakás, ruházkodás, egészségügyi ellátottság terén is. A lakások apróablakú, nádpaticsos vagy vályogfalú, szalmával, náddal fedett, ázott földszagú viskók voltak, melyek falazatai tetőig szívta ősszel és tavasszal a talajvizet. Ezek a házak melegágyai a népbetegségnek, a TBC-nek. Az esős időszakban olyan nagy volt a sár a faluban, hogy csak gólyalábakon tudtak közlekedni. Az 1848-as forradalom után a Tiszán meginduló gőzhajózás némi kereseti