Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A jobbágyfelszabadítást követő évtizedek

Kazal, félszerek 1937-ben (K. Kovács László felvételé, Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára) lehetőséget biztosított a lakosok részére. A Dunai Gőzhajózási Társaság indóházat építtetett Csegén is, ahol évenként 50—60 ezer mázsa árut raktak ki, vagy be a hajókba. „E körülmény ekkor itten vajmi jótevő behatása volt annyiban, hogy aki itthon rendes munkáját végezte, mindjárt mehetett az indóházhoz rakodni, vihette terhét Debrecenbe, honnét legtöbbnyire visszajövet is ismét teherrel jöhetett s nem ritka eset volt, hogy egy jó erővel biró gazda egyszeri útjában 25—30 Ft-ot megkeresett. Mind a gőzhajózásnak, mind vele együtt a hasznos fuvarozásnak azonban teljesen végétszakitotta a Szolnok—Debrecen vasútnak 1850. évének őszén történt megnyitása, ugyanekkor enyészvén el a rossz sóház is, melyet itt az úgynevezett Első Magyarországi Sótellátó Egylet nyitott volt."'

139 Az 1855 — 56-os években minimális kereseti lehetőséget jelentett a tiszai védgátak csegei szakaszának az építése is. A csegei parasztok gazdasági bajain azonban sem ez, sem az a tény, — hogy 1861-ben kiosztották, illetve megvehették a községi tulajdont képező Lyukashalom környéki homokos területet, továbbá az ugyancsak községi kezelésben levő Hataj környéki kaszálót — nem segített. A földet a községtől azok korábbi bérlői a módosabb gazdák vásárolták meg. A lakosság a század második felében sokat szenvedett az egymást követő elemi csapásoktól is. 1853-ban és 55-ben, pusztító árvíz sújtja a falu lakóit. A víz olyan nagy volt, hogy a falunak a temető felőli részét is egészen elborította. A sarkadi és cserepesi laposok egyetlen víztengert alkottak, ahol a Tiszából roppant mennyiségű víz ömlött át a Hortobágy felé. Előfordult, hogy áradáskor a meredek partra épült házak egynémelyike beszakadt a Tiszába. A Tisza itteni szakaszának 1855 — 56-os években bekövetkezett szabályozá6 Tiszacsege 81