Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A falu gazdasági és társadalmi helyzete a XVIII. században

Szabadkéményes ház 1937-ben (K. Kovács László felvétele, Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára) királyi törvényszék, mint telekkönyvi hatóság 1912-ben hozott határozata vetett véget. A határozat szerint elkülönítették, helyesebben pontosan megszabták a volt úrbéres zsellérek közlegelő használati jogát éspedig a következőkben: A tényleg bírt 60 gyalogzsellérség utáni jogokhoz a részesedési arányt az egyenként 1 nagy jószág (szarvasmarha, ló) és 1 nagy sertés legeltetési jogosultságának számításbavételével állapította meg a bizottság, minek folytán a helyesbített arányszámból 30/23.304 rész esett egy gyalog zsellérség utáni jogra. így született meg az egész, fél stb. zsellérpáskom fogalma. A következőkben a falu XVIII. századi társadalmi rétegződését vesszük szemügyre. A legfelső rétegből, a főúri osztályból a Vayak haszonélvezői a falunak. A Vayakat a XIII. században még a megye jelentéktelenebb földesurai között találjuk, 1418-ban azonban már pallosjogot nyernek. Az Ibrányiakkal kötött többszörös házassággal hosszú időn át a környék legvagyonosabb urai. Birtokszerzési törekvéseikben bizonyára hasznukra volt az is, hogy annak idején III. Ferdinándot többezer forintot érő, hadisegély címén felajánlott terménnyel segítették, az erről szóló elismerő királyi oklevelet 1691-ben I. Lipót is megerősítette. A családnak két ágát ismerjük: a leleszi és vajai Vayakat. A család utóbbi ága a XVII. század háborútól terhes éveiben szerzi meg a falut. A birtokszerző Vay Ábrahám felesége Ibrányi Anna anyai ágon — a XVII. század elején férfi ágon kihalt s korábban csegei birtokkal is rendelkező, — Parlagiakkal állt rokonságban. Csege valószínűleg Ibrányi Anna jussaként kerül a Vayakhoz. A csegei birtok 1700 táján Lászlóra száll, arra a Vay Lászlóra, aki külsőre igen hasonlított Rákóczira, akinek egyébként is odaadó híve volt s ezért 1701-ben a fejedelemmel együtt fogoly Bécsújhe-