Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)
1944. október 19-től napjainkig
Az új művelődési otthon (szerző felvétele, 1960) szabadulás óta 632 új családi ház épült, melynek becsült értéke közel 40 millió forint. Az utóbbi időben épült lakóházak a lakáskultúra fejlődéséről tanúskodnak, nem egy esetben villa-jellegűek, fürdőszobásak. A felszabadulás előtt a községben csak 73 darab rádió volt, ma nincs olyan ház, ahol ne lenne, sőt a televízió sem újság már. A kerékpárt 1945 előtt még számontartották s csak 73 db volt a faluban, a motorbiciklik száma ugyanakkor 6 db. Ma több motorbicikli található a faluban, mint a kerékpárok száma volt a múltban, s autóból is van már néhány példány. A felszabadulás óta épült fel a Zátonyban egy új iskola; bővítették, illetve a kastélyba költöztették a kismajorit, szaporították a tantermek számát a Nagymajorban. Néhány évig a Szilágyban is működtettek egy iskolát a tanyasi gyermekek számára. A kötelező nyolc osztályon túl gimnáziumi levelező tagozatot indítottak. Lényegesen növekedett az utóbbi években a tanerők száma is, jelenleg közel félszáz pedagógus oktatja a csegei gyerekeket. A tanyai tanulók számára 1960-ban nagy erőfeszítések árán létrehozták a 25 fős kollégiumot. Ezzel egyidőben megszűnt a Cserepesen és a Szilágyban működő iskola. A kollégium ma 30, a kulturális lehetőségektől távol lakó gyermekek számára biztosít igen kényelmes és kulturált otthont. A kollégium, mely az induláskor egy félszer szerű épületben nyert elhelyezést, most két szépen berendezett nagy szobából, és a hozzátartozó mellékhelyiségekből áll. Az ott tanuló gyermekek évi teljes ellátása fejenként 12 000,— forintjába kerül az államnak s ebből mindössze havi 100,— Forint a maximális kollégiumi díj, amit a szülőknek kell visszatéríteni. 215 A Horthy-rendszer idején a falu kultúrálod ás ára igen keveset költöttek. A kultúra önkéntes terjesztőinek a tanítóknak e célra anyagi fedezet nem állt rendelkezésükre. A lelkesedésből legfeljebb csak arra futotta, hogy olykor olykor mű-