Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

1944. október 19-től napjainkig

1944. OKTÓBER 19-TŐL NAPJAINKIG Az ohati erdőt megszálló partizánok már annak a 2. ukrán frontnak az előőrsei voltak, amely Malinovszkij marsall vezérlete alatt nyomult délkelet felől a Tiszántúl felszabadítására. Horthy proklamációja után a magyar hadsereg már nem tanúsított komolyabb ellenállást. Az első napokban tehát a németek nem számíthattak a magyar katonai erőkre s a Tiszántúl jelentős részét szinte ellenállás nélkül feladták. Ugyanakkor Észak-Erdély területén még jelentős német katonai erők maradtak el s ezek gyors kivonása szükségessé vált. A második ukrán front hadászati törekvése éppen ennek a területnek, az északkeletről támadó 4. ukrán hadsereggel való egyesülés útján történő körülzárása volt. A német hadvezetőség a két szovjet hadsereg egyesülését a Hortobágy térségein, déli és délkeleti irányban megindított ellentámadással próbálta megakadályozni. A németek előzőleg jelentős páncélos egységeket vontak össze a szomszédos polgári hídfőnél, Bödönhátnál, Margitánál, majd a Kishortobágy környékén október 17. és 18-án ezeknek az erőknek a bevetésével került sor a második világháború magyarországi szakaszának egyik jelentős tankcsatájára. A németek súlyos vereséget szenvedtek. Ezt követően, Debrecennel egy napon, október 19-én szabadult fel falunk. A tankcsatát egyébként „debreceni páncélos csata" néven jegyezte fel a hadtörténelem. A felszabadulás előestéjén a csendőrök és a néhány napra ott tábort ütő magyar katonák is elhagyták a falut, csak néhány német katona ásta be magát a révnél és a temetőben. Másnap reggel a németek közül hárman egy gránátvetővel a vágóhídnál, egy pedig puskával a katolikus templom tornyában várta a szovjet csapatokat. A főbíró és néhány előljárósági tag kérésére azonban ezek is elhagyták a falut anélkül, hogy ellenálltak volna. Október 19-én a kora reggeli órákban három szovjet tank dübörgött végig a főutcán, rajta barátságosan integető katonákkal. Az első napok még csendben, harci cselekmények nélkül teltek el. A falut felszabadító szovjet csapatok hadállásokat kezdtek kiépíteni. A piactéren légelhárító ütegeket állítottak fel, a töltés oldalába bunkerokat ástak. A polgári hídfőt kezében tartó és a debreceni tankcsata után megmaradt páncélosait a Bödönhát környékén Összpontosító németek támadása az első hetekben még várható volt. Ezért a szovjet katonai vezetés a falu keleti részén, a Laskató és a vasút közötti szakaszon tankcsapdák építését rendelte el. Ugyanakkor a temető közelében és az Igejben páncéltörő ágyúk és sztalinorgonák várták készenlétben a németek támadását. Bár a németek a debreceni vesztett csata után a komolyabb ellentámadásra képtelenek voltak, mégis ilyen módon itt egy pár hétre megtorpant a front. Több, mint két héten át állt a front, s a Tisza ároktői oldaláról, különösen pedig a Keszihez tartozó szőlőből ágyúkkal és aknavetőkkel állandóan lőtték a