Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)

A mázas edény

idején igazodott valamelyest.

89 A nagyobb rátétes edényeket mivel nem sok van, a műhelyben szárítják korongon, hogy állandóan szem előtt legyen, s mindennap átteszik a másik korongra, hogy alja is száradjon. Alulról száradás miatt néha lécekből összeállított rácsra is felhelyezik, hogy száradását egyenletesen biztosítsák. Az ilyen domborműves, vagy rátétes edények szárítása gondos felügyelet mellett két hétig is eltart, mint a huszár alakú János vitéz kulacs száradása is, mely az embcralakú butélák szép példánya és Fazekas I. nagyszerű arányérzékét és kitűnő formázó, díszítőkészségét bizonyítja.

90 Gyakorta megtörténik, hogy egyes rátétes díszítményeket sablonnal formáznak,

91 de az egyedi díszítményekhez sablon nem használható. Főleg virágdíszt találunk a rátétes díszítmények között. Leggyakoribb a cserepes virág, de mint a Déri Múzeum 1757-es évszámot viselő sikálással is díszített domborműves gyertyamártója bizonyítja állatalakokat is találhatunk.

92 Valószínűleg a debreceni applikált díszítésű korsók, boroskannák domborműves díszítésének hatását tudjuk a nádudvari fekete edények domborműves vagy applikált díszítményein fellelni.

93 Az itt vázolt három sajátos díszítésű forma a csiszolás, vagy sikálás, a karcolás vagy vésés, a rátét vagy domborúdtszítés mindegyike ismert, elterjedt. Mai alakjában történeti fejlődés eredménye melyhez művésztehetségű egyszerű mesterek, vagy alkotók adták hozzá megérzett sokszor ösztönös, sokszor tudatos formázókészségüket, díszítő stílusukat, mely a hagyományokban gyökerezett s több évszázad tapasztalatának eredménye. így történhetett meg a mesterséget továbbéltctők révén, hogy Nádudvar népi fazekassága az Alföld jellegzetes fazekasközpontja, mai napig megőrizte hagyományos formáit, továbbfejlesztette azt, s a díszítmények változatos gazdagságával hazánkban a feketeedény készítésben egyedülálló művészi értékű népi iparművészetet teremtett.

94 Az utóbbi 8—10 évben erősebben változott meg a nádudvari mesterek kezén a formakincs és az ornamentika. Az edények formája esetében hasa rövidebb, öblösebb, válla a korábbi domborúval szemben homorúbb. A nyak legtöbbször megnyúlik, és vékonyabb lesz, a fül pedig rendesen elmarad. így alakították ki a korsókból és bütykösökből a vázákat. A mai edények nagy része már messzebb áll az eredeti formakincstől, gyakorta csak a mesterséget jól ismerő szakemberek fedezik fel a korábbi használati edényekkel való rokonságot. A MÁZAS EDÉNY A fazekasok emlékezete szerint ezelőtt 70—80 évvel került Nádudvarra az első mázas edényes, Hódos Sándor valahonnan a Tisza mellől, s az egyik nádudvari fekete edényesnek özvegyét vette feleségül.

95 E házasság után húsz évvel Hajdúböszörménybe költözött. Utódja ma is ott él. Utána került Nádudvarra Csáki Áron, aki rövid ideig folytatta a mesterséget. Majd lassan több mestert találunk akik mázas edénnyel foglalkoznak, némelyek a fekete edény készítésről tértek át a jövedelmezőbb mázas munkára. Dolgoztak, s az akkori időkhöz, viszonyokhoz mérten jól megéltek. Közönséges használati tárgyakat készítettek, de különösebben jelentősebb dolgokat nem műveltek. Hódos mester volt szinte az egyedüli, aki dísztárgyakat is készített. Készítményei közül a dísztányér és az ún. Jankó-butykos volt a legismertebb, legelterjedtebb. A Hódos által készített butykosból ma is több van Nádudvaron, többek között egy példánya Fazekas ístván birtokában. Fazekas Lajos visszaemlékezése szerint az öreg Hódos aztán saját ká-