Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)
IV. A szőlő és művelése
egyben legfelső kötés a legszorosabb, hiszen itt fürt nincs, tehát hozzá lehet a vesszőt a karóhoz szorítani. Ez ismét a vessző rögzítését is szolgálja. A kötözés száma a szőlőfajtától és a locsolások számától függ. A hazai szőlőt ritkábban kötözik, különösen a ritka levelű, gyengébb hajtású fajtákat. De a hazaiak között is van, amelyik gyorsabban fut. Nem szép látvány a szőlő, mikor minden tőke nyújtogatja a csápjait, hajtásait. Ha nagyon elhanyagolják, bizony össze is ölelkeznek a tőkék. Ha ilyen gazda lakása felé jár a csősz, bekiabál: „Elszalad a szőlője, gazd-uram", vagy „Fut a szőlője, szomszéd", vagy „Összeölelkeztek a tőkék, komám". Egy ilyen tréfás felszólítást komolyan kell venni. Iparkodik is a gazda, hogy ez ne következzék be. De ha már megtörtént és ő nem ér rá, zavarja a családot: „Menjetek már, agassátok jel azt a szőlőt." A kötéskor is, de kapáláskor is mindig van egy-egy kis igazítani való a szőlőn. A kibúvó hajtásokat aláhúzni a kötésnek, a leveleket elrendezgetni, az érő fürtöket kikeresni, vagy szárazságban eltakarni, ez bizony gyakori tevékenységet igényel. A későbbi kötések alkalmával a vesszőket a karó tetejénél egyenesbe vágják. Kötözéshez ma már legtöbben hársat (rafiát) használnak. Régebben szinte mindenki, de még ma is sokan kötöznek háromélű sás -sal, káka -val, c s e t k á k á -val, b é k a t ő r -rcl, k á d á r 1 ó -val és gyékény -nyel. 67 Néha, ha más nem kerül, fonalat is használnak erre a célra. A békatőrt ma is jobbnak tartják a rafiánál. Erőscbb is, könnyebb is vele dolgozni, mert nem csúszik úgy. A múlt században a szőlő kötözésére fűzfavesszőt is használtak. Az említett növényeket a nádasban vágják. Hazaviszik, s hűvös helyen megfonynyasztják. Ott tartják kötözésig. Kötözés előtt meglocsolják vagy dézsába nyomkodják, s így vizesen zsákba teszik. A kertben a zsákot a kunyhóba helyezik be, vagy néhány kéve venyigét tesznek rá, hogy a nap ki ne szárítsa. Csak egy-egy marékkal húznak ki a zsákból, azt egy-kettőre felkötik. 08 A kötöző a kötőlékct a kötőjébe helyezi. Onnan néhány szálat előhúz, a szájába veszi, s úgy szálanként kötözi cl. 69 Gyakoribb, hogy a kötő madzagával hátul a derekukra kötik a kötözőanyagot és onnan húzgálják szálanként. Még ez a látszólag könnyű munka sem olyan egyszerű. Nem lehet a vesszőket és levelet összehúzni. Összekötés előtt el kell azokat rendezni, különösen, ha már a fürtök kifejlődtek. A kötözéssel együtt történik a kacsolás.A felesleges hajtások, a kacsok eltávolítását nevezik így. Ezeket letördelik, vagy körömmel — ha erősebb, késsel — elcsípdesik. A kacsolással a szőlő formáját, alakját teszik szebbé, illetve az élősködő, felesleges hajtások helyett a táplálékot a termővesszőknek juttatják. A leszedett kacsot sok helyen a disznókkal etetik meg. De a gyerekek is szívesen rágcsálják a savanyú, friss kacsokat. Kovászos uborka savanyításához is használják. 8. A fedés A szőlő utolsó talajmunkája a fedís. 70 A szüret után elnéptelenedett kertek ekkor ismét megmozdulnak. A hangos beszéd se ritka ilyenkor, hiszen az újbor már megforrott, s egy-egy butykossal kivisznek már csak azért is, hogy a szomszéd vagy a csősz is megízlelhesse. (41. kép)
