Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

IV. A szőlő és művelése

37. Rézgálic áztatás A permetezőt a hordó szélére állítják és a csuporral tölcséren át öntik a levet a permetezőbe, megszűrve azt egy dróthálódarabból készült t i n t o k -on. Locsolásra a napos idő jó, hogy gyorsan rászáradjon a lé a levelekre. Hajói sikerül a locsolás, olyan a szőlő, „mintha bemártották volna". Ha a locsolás után még aznap csőt kap, azt tartják, semmit sem ér. Egyesek szerint elég annyi napsütés, hogy a leveleken a permetezőié megszáradjon, azután már jöhet az eső. A locsoló (így hívják azt az embert is, aki végzi e munkát) soronként halad a locsolással. Előbb a sor egyik oldala, azután a másik kerül bclocsolásra. Mire egyet kerül, a sor túlsó oldalán már megszárad a lé. Lia a foltok nem elég fehérek a száradás után, akkor a lébe még több meszet tesznek. A szőlőskertben egyik legszebb látvány a szépen belocsolt szőlődarab. A jó, meszes lé jobban tapad, gyorsabban szárad és szebb is. Az első permetezés akkor történik, amikor a szőlő hajtásai jó arasznyi hosszúra nőttek, május elején. A többi permetezés már az időjárástól függ. A szakkönyvek által előírt két virágzás előtti és két virágzás utáni locsolást majdnem minden gazda kevésnek tartja. Ma már mindenütt gyári locsolót használnak, kerek és lapos locsolót egyaránt (38. kép). Locsolója nem mindegyik gazdának van. Kölcsön kérik egymástól, ki-ki a jó emberétől. Használati díjat nem kémek érte. A locsolást minden gazda csak erre a célra használt ócska ruhában végzi.

66 Ezt vagy a kunyhóban tartja, vagy otthonról hozza ki, a locsolószerekkel együtt minden alkalommal. Ezt a ruhát locsoló gúnya -nak nevezik.