Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

IV. A szőlő és művelése

38. Lapos es hengeres rézlocsolók Nem mindegyik szőlőt kell locsolni. Van olyan község ahol még azt sem locsolják, amelyiket kellene. A hazai szőlőket általában többször kell locsolni. Ilyenkor a gazda nem is megy végig folyamatosan a sorokon, hanem az elvirát, novát és más „vadfajtát" kihagyja. 7. Kötözés, kacsolás A szőlő kötözése már metszéskor kezdetét veszi. Az észak-bihari szőlősgazdák egy olyan kötözési módot ismernek, amit a metszéskor kell végezni. Úgy mondják, hogy csápra kötnek (39. kép). Ez abból áll, hogy a meghagyott termővesszőt, a csápot, félszálvcsszőt tengeri csuhával szorosan a karóhoz kötik. Ez a következőképpen történik: a tengeri csuhát a leveles kóróról etetés előtt letépik. Kötözés előtt otthon jól beáztatják. A kertben is beleteszik a locsolóhordóba, vagy egy veder vízbe, hogy ne száradjon meg, mert akkor törik, és nehéz vele dolgozni. A csuhát levelekre szedik szét, ha túl széles a levél, kettéhasítják. Az így előkészített csuhából 15—20 cm hosszú k ö t ő 1 i k -et sodornak, s azzal a csápot jó szorosan a karóhoz kötik. A kötés a vessző és a karó között átlósan esik. Ezt úgy mondják, hogy keresztbe kötik a csuhát. így a csápot a kötés szorosan fogja, s nem engedi elcsúszni. A kötőliket görcsre kötik. A következő kötés, amikor a zöld hajtásokat kell a kötéssel összefogni. Ezt úgy mondják, ződ fára köt (40. kép). A kötözőanyaggal a fiatal, zöld hajtásokat összcölclik, a karóhoz kötik. A szőlő tehát az alsó részénél kissé szélesebb, U alakú formát kap. Ahogyan a hajtások tovább nőnek, úgv kell ismét kötözni. A legutolsó,