Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

IV. A szőlő és művelése

5. A kapálás „Nyitunk, meccünk, lekarózunk, ótán bevágjuk", — így sorolják fel a korai szőlőmunkákat a gazdák. A bevágás tehát az első kapálás. A kapálásnak kettős célja van: a talaj lazítása, és a gyomirtás. Minden kapálásnak megvan a speciális célja. Az első kapálásra azért van szükség, mert a szőlő földjét a metszésnél letapossák. Az első kapálást a gyűjtőterület valamennyi községében bevágásnak nevezik. A jó bevágás mélyen történik. A földet ismét a sor közepe felé húzzák, tehát o r m ó t képeznek. Ez az ormó azonban még nem éles, nem hegyes. Ezért az ilyen kapálásra azt mondják, hogy ,, s imára kapálunk." Az ellenkezőre pedig azt, hogy „hegyesre húzzuk ki". Ezzel a kapálással, bevágással, a tőkenyakhoz ismét visszakerül a föld. Tehát a nyitáskor hegyesre kihúzott földet széjjel kell mozgatni, húzni. A kapa tisztítása különösen az agyagtalajon igen sok vcsződséggel jár. Mégsem jött létre olyan állandó kapatisztító alkalmatosság,

61 mint más helyeken, elsősorban a borvidékeken. A kapa tisztítására szinte minden olyan tárgyat felhasználnak, ami a kezükbe akad. Cserépdarabot, abroncsdarabot, követ, lapos fadarabkákat egyaránt. Egyedül Esztárban készítenek kapatisztítót a következőképpen: egy evőkanalat kiegyenesítenek és a felénél egyenesbe levágják, a kanál nyelét kilyukasztják. Vagy fából faragnak egy lapos tisztítót. A fa nyelét gombosra faragják. így tudják rákötni a madzagot, amivel a kapatisztítót a nadrágszíjra akasztják, vagy a kötőmadzaghoz kötik. A legtöbben csak a zsebükben tartják a kapatisztítót. Ahol a szőlőskert talaja homokos, igen egyszerű eljárást alkalmaznak a kapa tisztítására. Mikor a föld a kapára tapadt, megfordítják s a járás végén vagy a járdán a földhöz ütögetik. Ha erősebben rátapadt a föld, a kapát, illetve annak a k ö p ü -jét egy jó erős karónak a végéhez ütögetik. A legprimitívebb tisztításnak a sarokkal való ledörzsölésnek is megvan szerintük az előnye: „Ha mezítláb vagyunk, a talpunkkal, a sarkunkkal tisztítjuk a kapát. így ínég tisztább. Ugy jéuylik a kapa, ha sarokkal letoszítja az ember rólla, nem úgy, ha pálcával lekaparja, az semmi. Ha a sarkával letoszítja, előbb jelállítja a nyelét, arra vigyázzon, hogy a kapába ne rugdosson. Aztán hát, ha a sarkával lenyomkodja rólla, mintha súrolnák, naponta kap ezer súrolást." A kapálás sem olyan egyszerű munka, mint amilyennek a kívülállók elképzelik. Ezen a vidéken csak a hosszúnyelű kapát ismerik. A kapa nyelének hosszúsága a kapás magasságához igazodik. A Dunántúl egyes vidékcin használt rövidnyelű kapára azt mondják az itteniek: „Avval elroppan az ember dereka." A szőlőt az időjárástól függően, elég gyakran kapálni kell. Minden parasztember csak azzal a kapával tud jól dolgozni, amelyiket megszokott. A tőkét nem túlságosan féltik attól, hogy a kapa megsérti. A bevágás utáni kapálásnak nincs külön neve. Bár Hencidán mondják egy-egy kapálásra, hogy porhanyítás vagy sarabolás, ezeket a kifejezéseket nem mindig ugyanarra a kapálásra alkalmazzák. Csak egy kapálásnak van még külön neve, amelyiket aratás előtt végeznek. Ez a 1 á g y s z e m r c 62 kapálás, vagy más néven kihúzás. Ezután már nemigen jut idő még egy kapálásra, esetleg csak egy g a z o 1 á s -ra. Az ormot ilyenkor azért kell hegyesre kihúzni, hogy a legalsó fürtök se érjenek le a földre, mert elrothadnak. Van olyan gazda, aki soha nem kapálja az ormot