Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

IV. A szőlő és művelése

hegyesre, csak simára. Ezt azért teszi, hogy szerinte akkor jó a kapálás, ha a tőkét beleejti a földbe. A kihúzás után a szőlőbe bejárni nem szabad. A gazda se szívesen engedi kóstolóért a családot, különösen a gyermekeket. Ha mégis be kell lépni a szőlősora közé kóstolóért, vagy gyümölcsért, a nyomokat gondosan el kell tüntetni. A kihúzás ugyanis hátrálva történik, tehát az ormóban nyom nem marad. Kapát sohasem készítettek ezekben a községekben,

63 mindig készen vették a boltban. Kapanyclet csináltak a helybeli kerékgyártók, ácsok is. A kapa élesítését, kalapálását a gazdák maguk végzik, ugyanolyan üllőn, mint amit a kasza kalapálásához használnak, egy- vagy kétélű kalapáccsal. A megszokott kapájához mindenki annyira ragaszkodik, hogy egynémelyik gazda kapája felényire kopik, mint újkorában volt, mégis azt használja.

64 Kikalapálni egy évben rendszerint egyszer szokták, bár a szőlő kapálásakor gyakrabban kicsorbul, mint a mezőn. A szőlőskertben ritkán fordul elő, hogy kézi kapálás helyett a szőlőt ekekapával meghúzatják. Az ilyen embert még ma is elítélik, s lustának tartják. Pedig a megfelelő sorköz esetén az ekekapálás ésszerű, időt kímélnek meg vele. Az új, a termelőszövetkezet által létesített telepeknél az ilyen kapálás már általános. 6. A permetezés A szőlő permetezését, locsolását az 1890-es évek óta végzik. A permetezés akkor tulajdonképpen még csak belocsolásból állt. A szőlőt seprűvel, vagy tengeri csuhával csapkodták be.

65 A locsoló vizet, permetlét vederbe öntötték, a vedret vitték a szőlő sorja között, a seprűt belemártották s azzal a szőlőt becsapkodták. A levelet is, meg a fürtöt is. Erre a locsolási módra még minden községben jól emlékeznek. Csak jóval később jött használatba előbb a fából (36. kép) aztán a fémből készült permetező. A szőlő kártevői közül névszerint a szőlőmolyt, a peronoszpórát, a lisztharmatot, és a szőlőorbáncot ismerik. Azt azonban már nem mindegyik gazda tudja, hogy melyik a rovar- és melyik a gombabetegség. A legtöbb gazda azt sem tudja, hogy a gombabetegségek, a peronoszpóra ellen és a lisztharmat ellen nem egyféleképpen kell védekezni. Az ilyen gazdák rendszerint csak bordóilévcl történő locsolást alkalmaznak. Az utóbbi időben sokfajta locsoló- és permetezőszer került forgalomba, használatba. A régi szőlősgazdák egy része és azok a fiatalok, akik már valahol tanulták a szakszerű szőlőtermelést, ismerik és szakszerűen alkalmazzák a porozást is. A szőlőmoly ellen, a nikotinos vagy arzénes permetező, vagy porozószereket alkalmazzák. E készítményeket régen a „Hangyában" vették. Ma a háztartási boltokban és a szövetkezetekben vásárolják. Ezeket használták külön is, a bordóilével vegyítve is. A locsolás időpontjára és számára vonatkozóan már meglehetősen eltérőek a vélemények. Van aki négy-öt, mások nyolc-tíz, vagy még ennél is több locsolást tartanak szükségesnek. Abban egyetértenek, hogy a locsolás száma az időjárástól függ. Általában 10 naponként, 2 hetenként szokták a szőlőt belocsolni. A locsolóvíz (locsolóié), bordóilé a következőképpen készül: a kertekben