Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

IV. A szőlő és művelése

dűlt helyzetben elföldelik, úgy hogy a föld vagy teljesen eltemeti a vesszőket, vagya legfelső szemük kimarad a földből (23. kép.). Az örökítés a talaj és a vessző előkészítése után kezdetét veheti. Az észak-bihari községekben mindig sorjában telepítették a szőlőt.

45 Ma pedig a legtöbben kvadrátosan (négyzetesen). A sortávolság változó volt, általában 80 cm, 1 m. Előfordult ennél kisebb sortávolság is. Ha nem négyzetesen ültetik, a tőtávolság kisebb a sortávolságnál.

46 Általában 70 cm. Lugasnál a távolság 150—150 cm. A távolságot karódarabbal, vagy zsinórra kötött ruhadarabkákkal, pécékkel jelölik. A kijelölés után megkezdődik a sima vagy gyökeres vesszők elültetése. A vesszők lerakása szőlőrakóvassal (21. kép.) történik. Van, ahol nem ismerik a szőlőrakóvasat, hanem saját készítményű, fából készült hegyes fadarabbal csinálják a lyukat, s ezt a szerszámot f ú r ú -nak mondják. Olyan község is van, ahol a k a rózóvasat használják az ültetéshez is. A gyökeres vessző oldal- és talpgyökereit a lyukbahelyezés előtt mindig visszavágják. A lyukbahelyezett vesszőt vagy körültapossák, vagy a rakóvassal több oldalról beszorítják. A legtöbben iszapolják is, bár előfordul, hogy egyáltalán nem öntenek vizet a lyukba. A szőlőtelepítéshez sok víz kell. Ezt szekéren hordóban vagy dézsákban viszik az örökítés színhelyére, s locsolóval öntik a lyukakba. Az ültetés utolsó mozzanata a c s i r k é z é s ,

17 Az örökítést végzik ősszel is tavasszal is. Azt tartják, hogy az őszi jobb, mert a hólé alkalmassá teszi a vesszőt a fakadásra. A szaporításnak elég gyakran használt formája a b ú j t á s , amit lehúzásnak, buktatás -nak is mondanak (24. kép). Nemcsak a szomszédos, kipusztult 23. A sima vesszők elhelyezése oyökereztetéskor ( iskolázás)