Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)

Lakásviszonyok

juk tehát kétszerese volt a szokásosnak. E 12 taksás családból fejlődött aztán idővel Gör­beháza község. A taksás rendszer Viden nem volt általános, a falú lakói közül már kevesen tudnak róla, néhány szórványos adat utal csak c társadalmi réteg korábbi meglétére. IV. LAKÁSVISZONYOK Míg a tanyások a gazdáik adta tanyai lakásban, a napszámosok nagy része pedig a városok peremein vagy szintén a tanyavilágban saját vagy bérelt házakban a családi élet legelemibb követelményeit tudták biztosítani, addig az uradalmi cselédek lakás­viszonyai sok esetben a legelmaradottabbak, Icgcmbertelencbbck voltak. Egy-egy cse­lédházban 16—24 család is lakott. A kisszegegyházi tanyán pl. az 1920-as években, ami­kor pedig a cseléd lakásviszonyokban már javulás mutatkozott, 65 család lakott 6 ház­ban. Ugyanez volt a helyzet a többi Vid környéki uradalmi tanyán, a Forrai tanyán, a Botos tanyán, a Somosi tanyán, az Újvárosi István taAyáján és Nagyszegegvházán is. Az uradalmi tanyákon a cselédek lakásai általában mindenütt egyformák voltak. Egy házban 3—4 szabadból nyíló szabadkéményes konyha volt, a konyhából mindkét oldalon cgy-cgy nagyméretű szoba nyílott, amibe a múlt század vége felé és a század­forduló idején 4—4, sőt — ha a családtagok száma kevesebb volt, 6—6 családot is köl­töztettek. A szoba közepén függőlegesen alátámasztott fagerenda tartotta a mennye­zetet, ami egyúttal az egyes családokat is elválasztotta egymástól. A családok a szoba egy-egy sarkában helyezkedtek cl és a fal mentén a kemence, vagy a család minden va­gyonát őrző láda (ferslóg) határolta a szoba általuk használt részét. A láda két rekesz­ből állott, egyik felől zsírt, szalonnát, másik felől lisztet tartottak benne. Kendőiket a középen levő gerendára akasztották a megfelelő oldalon. A szobában a konyha felőli fal közepén volt a boglyakemence, amit a családok hetenként felváltva a konyhából fűtöttek. Amelyik családra a fűtés sora került, azon a héten az takarította a konyhát is. A szobának, illetve a konyhának megfelelő részeit minden család maga meszelte vagy festette, így a szoba vagy a konyha négy sarka néha 4 féle színű volt. Egyik család sár­gára, másik zöldre festette, ismét más fehérre meszelte. Akinek nem volt festékre pénze és elegendő mésszel sem rendelkezett, az kevés mészben pernyét kevert fel, és azzal szürkére mázolta a falat. A négyes cselédszobákban állandó volt a veszekedés. Egyik családból a másikhoz minden zaj áthallatszott, a veszekedések részint ebből, részint pedig az egymás tulaj­donának elsajátításából származtak. Amikor csak egyetlen család tartózkodott a szobá­ban, gyakran előfordult, hogy ennek a családnak valamelyik tagja felvágta a másik csa­lád ládájának a bőrsarkait és a lisztet, zsírt vagy szalonnát kivette belőle. A károsult család ritkán jött rá, hogy ki lopta meg, mert az ilyen eseteket mindenki letagadta. Ilyenkor a családok „összecigánykodtak", néhány nap múlva azután elfelejtették az ese­tet. E miatt csendőröket, pandúrokat sohasem hívtak ki a tanyába. A cselédség közt csak az uradalomnak volt joga bíráskodni. Egy alkalommal egyik asszony tetten érte a másikat, amikor az éppen az ő ládájából szedte ki a zsírt. Az eset miatt a károsult maga vett elégtételt, a tolvajt hajánál fogva kihúzta a konyhába, ahol aztán tettleges­ségre is sor került. A négyes cselédszobák az első világháborúig voltak meg, később a szobákba köz­falakat építettek úgy, hogy a kemence egyik fele az egyik, másik fele a másik szoba-

Next

/
Oldalképek
Tartalom