Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)
A tanyavilág népe
rész pedig a tanyai agrárproletariátusnak legfontosabb jövedelmét, a kenyérgabonát adta. A részes munkák mindegyik formája megtalálható volt Viden, mivel azonban a részes munkák végzéséhez bizonyos termelőeszköz, gazdasági alap, sok esetben pedig nagyobb számú munkaerő megléteié volt szükséges, azt inkább nős férfiak, családok vállalták. Szarvas Imre legény korában cseléd volt, nősülése után vállalt csak feles munkát a szőlőben, vagy tengerikapálást harmadában. Téglási Mihályné lánykorában summás és napszámos munkái mellett apja harmados földjein segített szüleinek. Fehér Antal egyik felszabadulás előtti gazdájának 44 hold földjét szántotta, vetette mint cseléd, de a földnek minden más munkáját harmadosok végezték el. A részes munkáknál a részesedés nem volt mindig egyforma. Az aratást 9-cdén vagy 10-edén, a tengeriföldeket általában harmadában adták, dc volt idő, amikor 1.4-16-odán is vállalt a részes arató aratást, a tengeriföldet pedig 4-edén vagy 5-ödén adták ekkor. Sok szegény ember még ilyen feltételek mellett is szívesebben vállalta a részes munkát, mint a cselédséget, ahol minden napja le lett volna kötve. A részes munkavállalás még a felszabadulás után is egészen a termelőszövetkezetek megalakulásáig szokásban volt. Boti Mihály felesége házkörüli munkája mellett a felszabadulás utáni években rendszeresen vállalt harmados kukoricaföldet kapálásra. Nagy Péter még 1953-ban répát és tengerit vállalt két-ötödén, illetve harmadában, ezenkívül 8 köblös földet aratott le résziben. Ekkor már nem a keresztet, hanem a gépnél a szemet részelték, de a szalmát a keresztekből adta a gazela. Minden nyolcadik kereszt szalmája az aratóé volt. A részért segíteni kellett a gazdának a hordásnál és cséplésnél is. 5. Tanyások A termelés fokozása érdekében a pusztákon megindult gyors ütemű mezőgazdasági fejlődés a XIX. százael második felében az agrárproletár rétegnek egy újabb csoportját, a tanyásokat hozta létre. A tanyára a gazda által kiköltöztetett, föld és legtöbb esetben ház nélküli napszámos ember a tanya használata ellenében annak kisebb javítását, tatarozását vállalta. A tanyásság rendszere a XIX. század végén egyre szélesedett és csak az 1945-i földosztás után kezdett jelentőségéből veszteni, de a hajdéivárosok határain még az 1950-cs években is nagy számban voltak tanyások. Mint tanyás lakott az egyik vidi birtokon a felszabadulás idején Szarvas Imre is. Korábban kommenciós cselééi volt, majd a gazdától bérelt földön dolgozott és napszámos munkát végzett. Mint állandó, megszokott munkás, a tanya gondozása fejében lakást kapott a gazdától. Az 1945-ös földreform idején nem igényelt földet, mert a birtokon elég napszámos munkája akadt. A tanya az érj falu helyének kijelölésekor a belterületre esett, dc azt nem bontották le, a tanyás továbbra is benne maradhatott. Szántás-vetéskor a gazda igával segítette a tanyást, ő pedig az igás munka ellenében kapált, kaszált a gazdának. Amikor a gazda kint dolgozott a tanyán, a tarisznyában hozott ki magával kenyeret, szalonnát, sőt, paprikát és száraz tésztát, ezeket átadta a tanyás feleségének, aki abból egy hétig étellel tartotta a gazdát. Míg a gazda kint volt, a tanyán tartott csirkéiből is ölhetett a tanyás felesége. Az aprómarha gondozását a tanyás felesége végezte, a gondozás fejében minden tizedik aprómarha a tanyásé volt. Amikor tavasszal javult az idő, a gazda kihozott néhány kotlóalja csirkét, amiket őszig nevelt a tanyás vagy a felesége, majd a tarló után hazavitte őket a városba.
