Enyedi József: A káposzta jelentősége a nép életében Hajduhadházon (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 1. Debrecen, 1963)

magot vetnek. Az elvetett magot lapáttal vagy kapával jól lelapogatják, Vigyáznak arra, hogy a palánta sűrű ne legyen, mert akkor felnyurgul, csenevész, satnya marad. A korai (nyári) káposzta magvát melegágyba vetik. Ezt azonban inkább csak a kertészek és nem a parasztok szokták. A kikelt palántát minden este állott vízzel bőven meglocsolják. Száraz időjárás esetén még reggel is. Ilyenkor mondják a hadháziak, hogy a káposztát mindig locsolni kell: nyáron vízzel, télen borral. 6 — 7 hetes korában (jún. első felében) a palántát kirakják. Kiszedés előtt jól meglocsolják, hogy a gyökerén minél több föld maradjon, s azzal együtt kerüljön ki a földből. Az élelmesebb asszonyok a káposztapalántból is pénzelnek. Félvékás kosarakban, ládákban viszik a piacra, ahol tízesével vagy csomósával (egy marékkal összefogva) árulják. Gyakran lehet látni nagy ákom-bákom betűkkel kiírva egy-egy kerítésen: „Káposztapalánt van eladó." A talaj élőkészítése Ma a termelt káposztának nagy részét szántóföldön termelik. A káposzta a mély fekvésű, vizes, porhanyós, trágyás földet szereti. Azt tartják: „szereti a harangszót, meg a kutyaugatást hallani." Ezt azért mondják, mert a faluhoz közeli földet jobban trágyázzák és közelebb érik a megmunkálását is. Ha az asszonynépnek van egy kis ráérő ideje, kapják magukat, kiszaladnak, hogy megkapkodják, megpiszkálják (megkapálják) a káposztát. A káposztásföldet ősszel jó mélyen megszántják, jó érett istállótrágyával bőven megtrágyázzák. Tavasszal még egyszer megszántják (de most sekélyen), hogy a földje tiszta, gyommentes és porhanyós legyen. Utána tövisboronával elsimítják, elegyengetik. Majd az egyik oldaldeszka elé lovat fognak, ráállnak az oldaldeszkára, és a jól elkészített talajt lesimítják. A 30-as és 40-es években gyakran lehetett látni ekekapa elé fogott tehenet egyes járomba fogva. Ma az igával nem rendelkezők a gépállomás traktorával szántatják meg a káposztaföldet. Régen akinek nem volt igája, mással szántatta meg. Ilyenkor a szántásért csak ritkán fizettek pénzt, inkább le kellett dolgozni a szántásdíjat, aratni, tengeritörni, krumpliásni mentek a gazdának. Természetesen, mindig a gazda járt jobban. A palánta kiültetése Borús, csepergős napokon vagy eső utáni délutánokon sokszor végehossza nincs a palánttal megrakott szekereknek (6. kép). Káposztarakni, palántolni, palántrakni vagy káposztát ültetni mennek. De nézzük meg, mi van a szekéren. Ami legelőször a szemünkbe tűnik, egy nagy hordó, benne víz lötyög. Hogy ne löttyenjen ki, a víz tetejére szalmát vagy gyékényt tesznek. A szekér végében ládákban, teknőkben, kosarakban káposztapalánta sorakozik. Ha erősen süt a nap, zsákdarabbal, gyékénnyel takarják le. Ugyancsak a szekér végében, a saroglyában foggal lefelé van dugva a cirkálom (7. kép). A lyuggatófa (8. kép) pedig heggyel befelé szerénykedik a szekér aljában. Ez az elővigyázatosság kell is, nehogy kárt tegyen valakiben. A sallan#óban lógnak a vedrek, locsolók és más öntözőedények. Nem lenne teljes ez a kép, ha a szekér oldalán nem begyeskedne két-három gyermek. Büszkén ülnek ott, hiszen tudják, hogy rájuk is szükség lesz.