Nyakas Miklós: A hajdúvárosok országgyűlési képviseleti jogának elnyerése 1790-1791 / Hajdúsági Közlemények 17. (Hajdúböszörmény, 1992)

Tartalom

protocollomaink bizonyságtétele szerént egy seculum alatt külömb külömféle alkalmatossá­gokban majd kilencezer katonákat állítottunk a haza oltalmára és ámbár donationknak értelméhez képpest ezeknek a háború végével vissza kellett vólna térni, de mind oda maradtak és regementekre el osztattak, mely hármas kárunkkal van egyben köttetve, első az, hogy donationk értelme ellen vagyon, második az, hogy ekképpen fegyvert fogható ifjaink meg kevesednek, harmadik az, hogy az illyen már próbált vitézek az ujabbaknak tani tói lehetnének. Idejárul még ez is, hogy ez által a mód által a katonai szolgálatra való készségben ifjaink meg tsüggednek. Ablegatus urak azért ezen sérelmünket az ország tekintetes statusinak ugy szivekre tegyék, hogy ha ennek utanna az ország oltalmára állitunk, azok a háború elmúlása alkalmatosságával hazajöhessenek, sót ha hamarjában a környül állások ugy kivánnák, hogy a haza mellett fegyvert kellene kötnünk, a magyar lovas regementeknél szolgáló ifjaink közinkbe vissza hivattassanak és a tőllünk állítandó katonák száma azzal pótoltassék. Tizedik sérelmünk az, hogy valamikor az előtt donationknak tenora szerént katonákat állítottunk, szabadtságunkban vólt a katonák számához képpest megkívántató alkalmatos tiszteket magunknak ki nevezni, de az utóbbi időkben ezen szabadságunkban is nagyon megszorittattunk, mely dolog a vitézségre vágyakozó inainkban a buzgó indulatot nagyon megfojtotta. Ablegatus urak azért ez eránt is bátorságos és tellyes meg nyugovást szerezni igyekezzenek, hogy a tisztek denominatiojában való szabadságunk állandóképpen ezután meg maradjon. Tizenegyedik sérelmünk ez, hogy noha mi meg nemesíttetésünknek kötelessége szerént valamikor a haza környülállási úgy hozzák magokkal, fel fegyverkezni készek vagyunk és ez esetre nézve magunk ifjainkra mindenkor szükségünk vagyon, erre mind az által már régtől fogva semmi tekintettel nem volt, hanem mind a lovas, mind a gyalog regementektől sokszor és majd minden környül állásokban commandók küldettek megyénkbe katonákat szedni, a kik a katonaságra alkalmatos ifjainkat gyakran ugy meg kevesitették, hogy a midőn magunk­nak szükségünk lett vólna reájok, két s három annyi költséget is tenni kintelenitettünk, mig számokat ki pótolhattuk. Ablegatus urak azért minden módon véghez vinni igyekezzenek, hogy más regementek a mi megyénkben való katona szedéstől ki rekesztessenek, sőt e felett mind a lovas, mind a gyalog magyar regementeknek parantsolatban adattassék ki, hogy katonaságra alkalmatos ifjaink, ha mikor szükséges dolgaikra nézve más iurisdictiokban meg fordulnak, sem szép móddal, annyival is inkább erővel katonának tőlünk el ne ragadják és ha ez meg történne, s tudtunkra esnék, leg első jelentésünkre hozzánk vissza botsássák. Ha az ablegatus urak az ország tekintetes statusival dolgainkat conferalván, azoknak elméjek és javaslások arra hajlana, hogy szükséges lenne állandóbb megmaradásunkra s oltalmazá­sunkra nézve az ország nagyobb rendei közzül magunknak egy fő vezért választani, ebben ugyan meg egyezhetnek, ugy mind azon által, hogy ennek is szabad választása mindenkor rajtunk állyon, s ez eránt különös jó akaróink ha valakit projectálnának, azoknak neveiket, charactereiket ablegatus urak nékünk külgyék meg, s magok opinioját is tegyék mellé, hogy láthassuk melyikhez hajlanak s mi is azután egyezett akaratunkat meg küldhessük. Tizenkettedik sebünknek számlálhattyuk, hogy a polgári társaságot illető dolgokban már régtől fogva külömb külömb hatalom alá vonattattunk, a kik nem tudván a mi belső s nem is mindenekkel közölhető állapotunkat, semmi némű dolgainkat ugy elő nem mozdíthatták, a mi képpen mind a fejedelemnek, mind a hazának haszna, mind ezen nemes városoknak lehető boldogsága és meg maradása hozták volna magokkal. Ablegatus urak azért ebben a tekintetben ugy igyekezzenek, hogy declarállyák, hogy az illyen dógokban ez után semmi felsőséget nem akarunk esmérni, hanem vagy a F. H. M. tanátsot vagy ha e hellyében az ország más hasonló felsőséget rendelne, attól kívánunk az illyenekben függeni és a parantsolatokat egyenesen attól hozzánk várni, sőt abban a tekintetben is, ha tudniillik mi magunknak az ország nagyai közzül valakit protektorunknak választanánk, megkivánnyuk, hogy akkor is a polgári társaságot illető parantsolatok egyenesen hozzánk utasíttassanak. A mi nemes hajdú, városokon elől fordulható törvényes dolgoknak folyamattyát illeti, arra nézve im é következendőket kivánnyuk az ország tekintetes státusi által rendeltetni. l-o. Hogy akárminémű megyénkben a lakosok birtokaira nézve magokat elől adható perlekedések elsőben a helybeli nemes magistrátusnál kezdődgyenek és mint első itélet tévő biró előtt ott végeztessenek, s a mely fél annak végezésével meg nem elégednék, azt a közönséges magistrátus itélet tétele eleibe appellálhattya. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom