Nyakas Miklós: A hajdúvárosok országgyűlési képviseleti jogának elnyerése 1790-1791 / Hajdúsági Közlemények 17. (Hajdúböszörmény, 1992)
Tartalom
E szerint a Hajdúkerület az 1790/91-es országgyűlés előtt a második típusba tartozott, az országgyűlésen elért eredmény révén viszont a harmadik típusba került. így tehát azt kell mondanunk, hogy a Hajdúkerület fejlődésének végső formáját, úgy a hogyan egészen 1848-ig fennállt, ezen az országgyűlésen nyerte el. S ebben Jablonczay Petes János főkapitánynak és Nánási Oláh Mihály főjegyzőnek, diétái követeknek történelmi érdemük van. A két követ 1791. február 11-én írt levelében jelezte, hogy hamarosan haza indulnak Pozsonyból - ahová az országgyűlést időközben áthelyezték - s kérték, hogy a „Bagasiás Szekér" Pesten várja őket a Veres Ökörhöz címzett vendégfogadóban/ ' Végül azonban mégsem együtt indultak haza, bizonyos okok miatt a főkapitány, Jablonczay Petes János, mintegy másfél hónapot még Pozsonyban maradt, Nánási Oláh Mihály főjegyző azonban útra kelt, tájékoztatni a hajdúvárosokat. Követi jelentésüket együttesen fogalmazták meg 1791. március 29-én, Szoboszlón, Jablonczay lakóhelyén. Az országgyűlésen tett költségeikről a kerületi közgyűlés előtt hivatalosan is elszámoltak/ 10 3* 2G