Nyakas Miklós: A hajdúvárosok országgyűlési képviseleti jogának elnyerése 1790-1791 / Hajdúsági Közlemények 17. (Hajdúböszörmény, 1992)
Tartalom
sáról voll szó! Egyben szigorították a hajdú városokba való költözés feltételeit is. Nánáson ez már 17f)'7-ben problémákat okozott/ 8'* 1765-ben Dorogon mozgalom bontakozott ki azért, hogy a beköltözőiteknek a régi telkes lakosokéhoz hasonlóan mérjenek ki földet/ 8 8* A döntő fordulatot a Hajdúkerület 1778. szeptember kilencedikén, Szoboszlón tartott közgyűlésében következett be, amikor a meg-megismétlődő feszültségek hatására elhatározták, hogy az addig közösen használt, osztatlan földeket a hajdú leiekbirtokosok között felosztják. Ez a határozat, amely a jövevényeket kizárta a hajdú adományos földek használatából, Nánáson már a következő évben zavargásokat okozott, s a Lelketlen és a zsellér lakosok panaszaikkal felsőbb kormányszékekhez fordullak. Az ügy kivizsgálását az udvar gróf Szláray Mihályra, akkori kamarai igazgatóra bízta/ 8 9* Ez az eredete a hajdú telekbirtokosok által oly igen sérelmezett királyi biztosi intézménynek. Szláray egyébként akként foglalt állást, hogy a kiváltságlevelek és az azokra alapított hajdúkerületi végzések értelmében a hajdú adományos földek egyedül csak a hajdú telekbirtokosokat illethetik s az adományból eredő jogok és bii lokok a pénzen szerzettekkel nem keverhetők össze. A bérelt puszlabirlokok használatából tehát a jövevényeket nem zárták ki, csupán a hajdújogon bírt földekből/ 9 0* Ez azonban a kedélyeket egyáltalán nem csillapítot ta, sőt inkább fokozta, többek közt azért, mert a hajdúleszármazottak közül sokan már nem rendelkeztek belső telekkel. Böszörményben e határozatok szellemében 1782-ben rendezték a belső telkeket, s nemsokára földosztásokra kerüli sor. Az indoklás szerint „a város tulajdonképpeni örökös határa a régi törzsökös hajdúk maradékai, örökösei, az ugy nevezett telkes birtokosok, mint azon kiváltságos örökös földek örökösei közt a meglévő telkek szerint fel voltak osztva, s azon földek minden idegeneknek, jövevényeknek és nem telkeseknek kirekesztésével bírálták és használtattak; úgy a l égi földek is a kalonaállílási terheket teljesítő örökösök és telkes lakosok közt oszlassanak ki... (és a) és a hajdúk a haza védelmére (teljesített) szolgálatokra való tekintettel régi jogaikba helyeztessenek vissza"/ 9 1* A probléma azonban egészen 1848-ig nem oldódott meg! Az elégedetlenek vezetői rendre felkeresték a felsőbb kormányszerveket, s a hajdúkerületi vezetés ellen izgatlak. Jablonczay Petes János főkapitány és Nánási Oláh Mihály hajdúkerületi követek utasításuknak megfelelően minden igyekezetüket arra fordították, hogy megváltoztassák a fent említett két kitételt, s kikerüljenek a kamarai függés alól. Ebben az idő múltával egyre inkább számíthattak a magyar rendek támogatására is. Ezért volt rendkívül veszélyes az, hogy a hajdúvárosi elégedetlenek keresztezték törekvéseiket. A két követ 1790. szeptember harmincadikán azt írta haza, hogya proprietárius (tehát hajdú leszármazott), de belső telekkel nem rendelkező nánási Kola Demeter panasza a Kúriánál van, panaszának kivizsgálása éppen most folyik, s a dolog kimenetele még nem lezárt. Az igazán nagy veszélyt azonban az jelentette, hogy Kola a kamarához folyamodott, s ezzel mintegy elismerte a kamarai fennhatóságot. „A bizonyos, hogy soha rosszabb időben nem lehetett Kólának ezen mozdulása, kivált azért, hogy a Causarum Regali Direct orhoz fojamodott, a mellyel láttatott a Cameralis Jurisdictiot tovább is recoguoscállni" - írták/ 9 2* A kamara a hajdúvárosok elleni igényét egyébként az 1715/95. törvénycikkre alapozta, amelynek harmadik paragrafusa kimondta, hogy a hajdúvárosok esetében a királyi liscus (tehát a kamara) joga épségben hagyandó. A két küldött - látván a kamara erőteljes támadását - haladéktalanul Bécsbe utazott, hogy a királynál kihallgatást eszközöljön, mielőtt a kamarai felterjesztés oda megérkezne, amelyről „jóakaróik révén" idejében tudomást szereztek. Azt belátták, hogy nem törekedhetnek a fenti törvénycikk megsemmisítésére, hiszen ami egyszer törvényben van, az „kivált a mostani környülállások" mellett nem mellőzhető. Azt kívánták viszont elérni, hogy a tervezetből azt a kitételt, hgoy a kamara a maga igazát a maga jogán kereshesse, töröljék. „Idegenek voltunk nagyon ezen kifejezéstől" - írták haza - mert amikor a kamara teljes mértébken be akarta kebelezni a hajdúvárosokat, „akkor a maga uttyának választolta minden más Dicasteriumok mellőzésével a Bélsi Aulica Kamarái". Azaz a magyar kormányszékek mellőzésével a hajdúvárosokat a bécsi udvari kamara - tehát nem magyar főhatóság - segítségével akarta jobbágyi függésbe vonni/ 9 3* 22
