Nyakas Miklós: Hajdú-Bihar megye címerei / Hajdúsági Közlemények 16. (Hajdúböszörmény, 1991)

Szentpéterszeg A Berettyóújfalutól keletre elterülő község írásos forrásainkban Szentpéteregyháza vagy -szege néven 1285-ben bukkan fel, amikor Gáborjánmonostor tartozéka volt. 1311-ben Debreceni Dózsa kezére jutott, de ebben az időben pusztabirtok lehetett, s nem szerepel a pápai tizedjegyzékben sem. 1552-ben azonban már közepes nagyságú falu, hiszen ekkor huszonöt telekkel írták össze. A magyarság számára oly sok megpróbáltatást, vérveszteséget hozó 17. századot azonban lakottan nem élte túl, s 1692-ben az elpusztult helyek között tartották számon, bár lehetséges, hogy elnéptelenedése csak időleges volt. A 18. században mindenesetre már lakott hely, s a nagyváradi r. kat. káptalan birtoka. Lakói viszont református vallásúak voltak. A 19. század derekán a mezőgazdasági művelésre alkalmas határát dicsérték. Tipikus jobbágyfalu tehát, s ennek felel meg címerképe is, amelynek lenyomata előttünk az Szentpeteszeg címere úr

bén felméréshez készült, 1769. okt. 3-án felvett, úgynevezett úrbéri kilenc kérdőpontról ismeretes. Ennek körirata nehezen olvasható, de kivehető a következő: ... PETERSZEGI PECSET. A köriraton belül az alábbi címerképet alkalmazták. Heraldikailag bal oldalon, hegyével felfele álló, s élével kifele néző ekevas, heraldikailag jobb oldalon pedig élével befele fordított csoroszlya. E szimbólumokról általában is elmondhatjuk, hogy az ekének ezen vas alkatrészei általában is nagy helyet foglaltak el a magyar parasztság képzelet- és gondolatvilágában, s szívesen alkalmazták azokat falusi községeink pecsétnyomóin, amelynek jogi érvénye a címerképpel volt egyenértékű. Szentpéterszeg címerét ennek alapján tehát a következőképpen adhatjuk meg. Szokásos kék színű címerpajzsban a fent leírt módon elhelyezett ezüst ekevas és csoroszlya. 72