Nyakas Miklós: Nánási Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány 1760-1838 / Hajdúsági Közlemények 15. (Hajdúböszörmény, 1987)

Tartalom

helyzeténél fogva nem szenvedett a hűbéri viszonyok alatt; nem ismert kebelében polgárt polgártól jogban és kötelességben elválasztó közfalakat; és áldott földén mindenki részese volt több oly jogoknak, mellyeket másutt CSak kiváltságok osztogattak"

1

2 A megfogalmazás mikéntjében lehetetlen rá nem ismernünk a reformkor érdekegyesítő programjára, amelynek prototípusát Szemere kellő történeti és társadalmi ismeretek hiányában a szabadalmas hajdúvárosok társadalmában vélt felfedezni. A mai tudásunk szerint ugyanis a Hajdúkerület társadalmi szerkezete és társadalmi mobilitása, valamint uralkodó eszmevilága ennél jóval bonyolultabb és más előjelű volt. Ugyanakkor azonban az is tagadhatatlan, hogy Szemere vélekedése mégis hordozza a valóság egy bizonyos elemét, nevezetesen a földesúri függés hiányát és a sajátos hajdúvárosi autonómiát. S hogy ez így alakult, abban része volt természetesen Nánási Oláh Mihály főkapitánynak is, aki mintegy hat évtizeden át állott a kerületi vezetés első vonalában. Ha szükségesnek ítélte, visszalépett bizonyos feladatok vállalásától, mint ahogyan történt az a hajdúkerületi székház építése körüli bonyodalmak esetében. Tehette! Anyagilag ugyanis független volt, mert a Hajdúkerület, s természetesen Hajdúnánás egyik leggazdagabb családjának volt a sarja, aki ha úgy látta helyesnek, anyagi áldozatokat is vállalt. joviális, kiegyensúlyozott egyéniség volt. Ezt nemcsak közéleti szereplése, a családjáról, a szűkebb—tágabb rokonságról való gondoskodás, baráti kapcsolatai bizonyítják, hanem a róla fennmaradt egyetlen ábrázolás is.

1

3 Ezt az 1825/27-es országgyűlés alkalmával készítette Ferdinánd Freiherr von Lütgendorf német festő, aki Münchenben és Bécsben tanult, majd pedig Pozsonyban nyitott festőiskolát. A magyar országgyűlések színhelyén gyakran nyílt alkalma az akkori magyar politikai élet kiválóságainak a megfestésére, az országgyűlési követek között pedig egyenesen divat volt tőle arcképet rendelni.

1

4 Nyilván így készülhetett a Nánási Oláh Mihályt ábrázoló rézkarc is, amelynek aláírása a főkapitányt „Hajdú Vidéki Követnek" nevezi, s aki ekkor Pozsonyban valóban országgyűlési követi minőségben tartózkodott. Az arckép kurzív kézírása egyébként a főkapitány kezevonását őrzi. A művészi értékű portré a főkapitányt oldalnézetben, zsinóros, magyaros díszruhában ábrázolja. Bajuszos, joviális, telt arcú ember, valószínűen középmagas, zömök alkatú, akinek arcvonása és egész karaktere a nyugodtságot és a kiegyensúlyozottságot sugallja. Űgy is mondhatnánk, hogy a hajdúsági ember tipikus megtestesítője. 12 Szemere Bertalan a Hajdúkerület főkapitányának. Budapest (így!) 1848. ápr. 19. H.-B. M. L. IV. B. 602. b. F. 5. No. 4. 1848. 13 A Hajdúsági Múzeum Történeti Gyűjteményében 84. 18. lelt. sz. alatt. 14 Az arckép egy sorozat, a „Magyar Pántheon" egy darabja, amely zz 1825/27-es országgyűlés követeiről készült Lütgendorf az ébredező magyar nemzeti szellem kedvéért osztrák nemesi rangját a metszeten magyarra fordítva bárónak adja meg. Nem egészen pontosan. Az osztrák nemesi fokozatban ugyanis a mi bárónknak megfelelő rang nincs, mert a Freiherr az utána következő Ritter rel egyenrangú, s a kettő együtt képezi a Ritterstand-ot (lovagi osztály) s még a köznemességhez tartozik. A magyar báró viszont főnemes. V. ö. ölyvedi Vad Imre: Nemességi könyv. Szeged, 1910. 85—86. 12