Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
A fenti gondolatmenetnek azonban több olyan buktatója van, amely a számítások hitelét erősen kétségbe vonja. — Igaz ugyan, hogy 1608-ban Böszörményben ötvenkilenc családot írtak öszsze, de azt nem tudjuk, mennyien maradtak helyben a hajdúk letelepülte után. 1 2'~ J — Kétségtelen tény, hogy a Bocskai által kiváltságoltak közül sokan nem az általuk kijelölt helyeken telepedtek meg, ezek számarányáról azonban korabeli forrás nem áll rendelkezésünkre, s a máshová költözötteket jobbára csak a hajdúarisztokrácia esetében tudjuk kimutatni. — 1608 és 1660 közötti időszak korántsem volt békés, zavartalan korszak; elég itt utalnunk Báthori Gábor és Bethlen Gábor hadjárataira, a harmadik hajdúfelkelésre, illetve I. és II. Rákóczi György háborúira. Az újabb történeti kutatások szerint a hajdúságnak ezekben a hadjáratokban igen fontos szerep jutott. — A kiemelkedően magas népszaporulatot a jobbágyok tömeges beköltözésével is magyarázza. E kérdéskör azonban korántsem olyan egyértelműen világos, mint az első pillanatban gondolhatnánk. A beköltözésnek ugyanis a hajdúk részéről is voltak feltételei, a rendek pedig következetesen követelték vissza a szökött jobbágyokat — Böszörmény esetében is —, s a hajdúvárosok azt szóban legalábbis megígérték ; kérdés persze, mennyiben tettek ennek eleget. 10 — A Bocskai-féle úgynevezett „nagyhajdú" adománylevélben emlegetett 9254 hajdúvitéz korántsem lehetett kitalált szám, annak reális magva volt. Érthetetlen, miért elégedett meg a hajdúság katonailag legértékesebb része zsold helyett olyan adománybirtokkal, amelyet végül csak tizedrészük érdemesített arra, hogy ott le is telepedjen. 12 7 — Amennyiben a fenti alacsony lélekszámot tételezzük fel, teljesen érthetetlen a hajdúhadak szerepe a XVII. század első felének hadjárataiban. 12 8 — Böszörmény esetében a harmadik hajdúfelkelés során jelentős kiköltözéssel kell számolnunk magának Erdélyi András főkapitánynak a vezetésével. 12 9 Véleményünk szerint tehát abban kell megállapodnunk, hogy a Kálióból áttelepültek számára vonatkozóan nemhogy pontos, de hozzávetőleges adatok sem 125 Az idézett dézsmajegyzék alapján. Ugyanakkor érthetetlen, milyen alapon tételez fel Dávid Z. 1609-ben Böszörményben 120 családot, s milyen alapon gondolja, hogy ezek mellé 300 hajdú telepedett. 126 Lásd pl. az ecsedi egyezséget, amelyben a hajdúvárosok kötelezték magukat a szökött jobbágyok kiszolgáltatására. Az egyezményt a nemes hét hajdúváros képében Lenthe Dávid szoboszlói és Keresztes András „Rácz-Beszermény" kapitánya írta alá. Közölte Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. I. m. 72—73. old. Számos, korábbi kötelezvényre is hivatkozhatnánk. 127 Általában az ún. „újvári regestrumban" összeírt — de azóta elveszett összeírást szokták az adományos hajdúk névsorának tekinteni. A XVIII. század végén a hajdúvárosi elégedetlenek azzal vádolták a kerületi tisztikart, elsősorban az utolsó Csanády Sámuel főkapitányt, hogy az igaz hajdúk összeírását szándékosan tüntette el a levéltárból. V. ö. Sillye Gábor: A nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartótanácshoz ... i. m. 128 Lásd pl. Nagy László: A hajdúk Bethlen Gábor Habsburg-ellenes harcaiban, (Magyar Történeti Tanulmányok VIII. Szerk. Szendrey István) Debrecen, 1975. A szerző ebben revideálta korábbi álláspontját; „számos olyan katonai siker, amelyet Bethlen Gábor erdélyi katonáinak tulajdonítottunk, tulajdonképpen döntő mértékben a hajdúság érdeme." 6. old. V. ö. Uő: „öreg" Rákóczi György hajdúkatonái. Aki elbánt „konttyal, kalappal". (Magyar Történeti Tanulmányok XII. Szerk. Szendrey István) Debrecen, 1979. 129 A kérdést alább részletesebben is érintjük, a hivatkozásokat lásd ott. 42
