Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
alapítója is lett. 2 0 Báthori Gábor azonban Erdélyben nagyszabású politikai játszmába kezdett, megnyerve az ottani rendek támogatását, elaltatva a Habsburgok gyanakvását, biztosítva a török jóindulatát, s mindenekelőtt megnyerve a hajdúk támogatását. Az események további alakulására ugyanis számára döntő volt, ki tudja-e használni a hajdúfelkelés okozta politikai sokkot, s maga mellé tudja-e állítani a fegyveres hajdúságot, amely az ország legkönnyebben mobilizálható és felhasználható fegyveres erejét jelentette. Nos, mindez sikerült! Nyilvánvaló azonban, hogy a hajdúk és az arisztokrata Báthori Gábor egymásra találása korántsem volt a véletlen műve. Mind a hajdúmozgalom vezetője, Nagy András, mind a fiatal és a fejedelmi trónra áhítozó főúr tisztában volt azzal, hogy az adott történelmi pillanatban egymásnak olyan előnyöket képesek biztosítani, amelyeket máshonnan nem kaphatnának. Ráadásul Báthori Gábor a magyarországi és az erdélyi rendek előtt azzal is indokolhatta a hajdúkkal kötött szövetségét, hogy egyedül csak ily módon lehetett őket leszállítani, s éppen ezért ő tulajdonképpen a nemesség egészének érdekében vállalt áldozatot. A nagyratörő fiatal arisztokrata Debrecenben, 1608. február hatodikán kötötte meg formálisan is a szövetséget a hajdúvezérekkel. 2 7 Ezt megelőzően a főkapitányok február ötödikén Báthori Gábor elé olyan feltételeket szabtak, amelyek egyenrangú felek egyezkedésére utalnak. 2 8 Többek között megkívánták, hogy „Nagy András, urunk ő nagysága után" a második ember legyen a fejedelemségben, s mivel pedig „a titulus jövedelem nélkül semmi, méltóságához illendő jószággal is akarjuk hogy ő nagysága az mi megnevezett Generálisunkat megajándékozza". Kikötötték azt is, hogy Nagy András székhelye Váradon legyen, amely közismerten a fejedelemség legerősebb határvára volt, és annak kapitányságát is „jövedelmével és igazságával" bírja. Nagy András helyettese, Elek János számára is hasonló juttatásokat követeltek, s ragaszkodtak hozzá, hogy a fejedelem „kőváras" úrrá tegye, s „főgenerálisunk halála után a fő generálisság is ő kegyelmére szálljon". Lényeges feltétel volt, hogy a hajdú főtiszteket, kik „kapitányságot viselnek", a leendő fejedelem rangjukban továbbra is megtartsa, és „az végekben szép módgyával kit imide, kit amoda rendeltessen illendő fizetéssel", s a közönséges hajdúvitézeknek is illendő fizetést adjon. Ugyancsak kellő jutalmat kötöttek ki a hadnagyoknak és a „tanács uraimnak". Az egyik leglényegesebb feltételük azonban az volt, hogy „az közönséges vitézek Váradtól fogva Ecsedig és Kállóig" telepíttessenek le, mégpedig oly módon, hogy mindegyiknek „nemzetségről nemzetségre állandó és szabadságos hely adassék, hogy az mikor az szükség kívánja, az ország szükségére hamarsággal fel vétessenek". E feltételek — amelyek döntően a hajdú kiváltságok biztosítása körül forogtak — a vallás kérdését is érintették, mégpedig egyoldalúan a kálvinista türelmetlenség szempontjából. Kikötötték ugyanis, hogy „az eretnek és pápista tanítókat az községbül sőt az országból is kiűzesse" a fejedelem, s az ország és a maga dolgait „igaz és tiszta hitű vallásos emberekre..." bízza. A tényleges megállapodás Báthori és a hajdúk között némiképp másként ala26 Vö. Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond, Egy dinasztia születése. (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve. 1978. Módy György és Durkó Mátyás közreműködésével szerkesztette Danicó Imre) Debrecen, 1979. 27 EOE. V. k. 570—574. 28 A hajdúk Báthory Gábor elibe föltételeket szaknak. Debrecen, 1608. febr. 5. Komáromy András: A szabad hajdú történetére vonatkozó levelek és okiratok. Hadtört. Közi. 1900. évf. 438—440. old. 13
