Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

Kezdeti évek Természetesnek látszik, hogy a hatvanas évek elején meginduló — a mélyreható gazdasági-társadalmi változásokat követő, s azzal szinkronban levő — szellemi mozgás, alkotókedv, az értékteremtő és megőrző munka társadalmi megbecsülése újabb lendületet adott egy olyan kisvárosnak is, mint Hajdúböszörmény. A nagy múltú termelési kultúra megújhodásával egy időben egy kicsit önmagát, helyét és szerepét kereste itt a humán kultúra is, s néhány területen megtalálta a hagyományokban a továbblépés lehetőségét. A hatvanas évek országszerte az iskolán kívüli népművelés fellendülésének nagy korszaka is. Az öntevékenység számára sohase nyíltak meg olyan alkalmak, mint ebben az évtizedben. Ez hatással volt a hajdúböszörményi képzőművészeti szakköri és amatőr mozgalmakra is. A művésztelep közvetlen előzményei 196l-re nyúlnak vissza. Ekkor a városban jól működő szakkör kezdte meg tevékenységét Bíró Ferenc irányításával. Országos versenyeken is eredményesen állta meg a helyét, s puszta jelenlétével is sürgette a képzőművészet ügyének felkarolását. E feltételek természetesen csak elviekben voltak adottak! A fentieken túl ugyanis az emberi és anyagi tényezők olyan szerencsés találkozására volt szükség, amelyek nem mindenhol és nem minden időben valósulhattak volna meg. Ezek egybeesése ekkor Hajdúböszörményben a magyar képzőművészeti élet különös szerencséje, s nem választható el a város akkori művelődéspolitikájának egészétől. A hajdúböszörményi művésztelep létesítése konkrétan 1963. november havában merült fel a városi művelődési bizottság munkatervkészítő megbeszélésén. Az itt körvonalazott elgondolás szerint a telepre két úton juthattak volna be a művészek : — a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának meghívása alapján és — a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának javaslata révén. Az első úton a városban élő, vagy innen elszármazott, vagy itt egyszer már kiállított művészek kerültek volna a telepre, a másik úton pedig a megyei szakkörvezetők, akiknek egyben ez lett volna szervezett továbbképzésük is. Maghy Zoltán festőművész 1964. március 6-án kelt — sa tanács művelődésügyi osztályának címzett — beadványában örömmel üdvözli a telep létrehozásának gondolatát, mint írja „öntudatra ébred, életre kel országunk e vidékének lelke, értékes része, tájjelege, ősi modern szépsége. Eddig is egyéniséget, eredetiséget... jelentett a mi hajdúvidékünk. Ezért kell, hogy feltámadjon, az eddig fel nem tárt értéke, kiaknázatlan, sokféle szépsége." A művészteleppel „új színfoltot kap Hajdúböszörmény, emeli műveltségét, ízlését, fejlődik általa a népért s jóért való érzékenysége. Mert e téren soha nincs elég tennivaló: kultúrából soha nincs elég; ez csak értékesebbé tehet egy embert, egy várost, egy országot". A telep céljának meghatározásakor felhívja a figyelmet „az itt lakó hajdúnép életmódjára, építkezésére, ruházkodására, a mindennapi és ünnepi életére, viselkedésére. „Javasolja", tanulmányozzuk a nép művészetét, amelynek megmentett darabjai ma már jobban csak a múzeumokban találhatók". A nép művészetének tanulmányozásával életre szóló programot ajánl minden alkotó számára, amely egyet jelent az alföldi elkötelezettséggel, a hagyományok ápolásával és újrateremtésével. De Maghy figyel a változó mára is : „Hajdúböszörmény is termelőszövetkezeti város lett —írja—, ami új életformát hozott, új tennivalókat,, nagy szellemi és anyagi átalakulást támasztott." A Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya 1964. július 1-i tájékoztatója szerint a művésztelep létesítésére az adta a közvetlen indíttatást, hogy Hajdúböszörményben 9'