Bencsik János – Módy György – Szalay Emőke: Tanulmányok Egyek múltjából / Hajdúsági Közlemények 9. (Hajdúböszörmény, 1981)
Bencsik János-P. Szalay Emőke: Egyek protestáns múltjának történeti emlékeiből
pedett le. 3 0 A királyi kegyben részesült együtt tartó közösség ide is magával hozta azokat a tárgyakat, egyházi felszereléseket, amelyek mintegy szimbólumai voltak, s később is azok maradtak az eklézsia létének, a református lakosság jogi kontinuitásának is. Ezek közül az egykor Egyekről Kisperegre menekített klenódium darabjai közül maradtak meg a már emlegetett, és a későbbiekben bemutatandó szakrális tárgyak. 3 1 Kispereg és Egyek paraszti hagyományában, a népi tudatban, a történeti ismeretben vitathatatlanul központi szerepet kapott Egyek, mint település, földrajzi hely és otthon (szülőföld), bár e vonatkozásban ellentétes tapasztalatokat szerezhetünk. Az említett évtizedekben lezajlott kényszerű migráció, lakosságcsere egyik oldala az otthon elhagyása! Tudomásunk szerint az egyekiek közül senki sem maradt a faluban (ideértvén a kiűzetés tényét is!), 3 2 tehát teljesen kiürült az 1774-ig színtiszta református település. A földesúri (vagy hatalmi) érdekek által diktált változásból a reformátusok kerültek ki vesztesként. A reformáció volt egyeki hivei arra kényszerültek, hogy vállalván a hontalanság másfél évtizedét, szülőfalujuktól távol, új otthont alapítsanak. 3 3 A folyamat másik oldala az otthon szerzés volt. A katolikus ,,új" lakosok pedig azért jöttek Egyekre, mert bíztak a földesúr ígéreteiben, s számítottak arra, hogy Egyeken (új otthonukban) jobb sorsuk lesz, mint előző lakhelyükön. Ha mást nem is, de az áttelepüléssel együtt ,adományozott" három éves adó- és szolgáltatás-mentességet elnyerik. Ezért aztán Kispereg népében ma is elevenen él a kiűzetés, az óhaza elvesztésének emléke, s bár történeti munkák is szólnak erről, a nép emlékezetében is megőrződött, miként az egyház krónikásai is említést tesznek a népi emlékezésről. 3 4 Ma már tudjuk, hogy az „Egyekből lett Kispereg"-i egyháztörténet szépíti az adatokat, mert a volt egyeki reformátusoknak jelentős része nem vállalta az együtt-tartást a „kiűzetés után", csak egy részük jutott el Arad megyébe. A református eklézsia szétszóródása már akkor megindult, amikor az első támadás érte őket a káptalan részéről. De a lélekőrlő várakozás évtizede (sőt 1769-től 1787-ig csaknem 2 évtizede) próbára tette idegeiket, hitüket éppenúgy, mint a családok gazdasági erejét, teherbíró képességét. Mégis a makacsul bízó kisebbség papjuk és tanítójuk körül szerveződött egyházi közösségben maradt, ezek a későbbi tulajdonukká lett Pereg puszta megszállói, s a telepesekhez ,,méltó" földputrik építői, a kamarai puszta megülői; a hagyományőrzésben is makacsoknak bizonyultak! Innen van, hogy Egyekről való kiűzetésükre emlékeznek. 3 5 Illetve annak ismereti anyagát már-már mondai színezetű epikus történetté csiszolták. Nagy a valószínűsége, hogy az egyébként teherbíró, volt telkes jobbágyok (s armalista nemesek) maradtak együtt, s indultak hont szerezni 1787-ben Arad megyébe. 36 De azért is maradhattak élesen emlékezetükben e szomorú tények, mert a földesúri támadások a közösség ideológusait, a református lelkészeket (elsősorban is Kabai Mártont) érték elemi erővel. Ezek lettek az első áldozatok. Ök aztán az eseményekhez személyükön keresztül az egyház-üldöztetés tényét is kapcsolták, így lett makacs hagyomány (sőt ideológia) a kisperegiek ajkán az 1774-es sorsforduló eseményeiből. Erre utalnak az egyház krónikásai is. Egyek egykori jobbágy-közössége új hazájában nem oldódott fel környezetében, hiszen olyan tájra kerültek, ahol más vallású falvak, tőlük idegen nemzetiségek vették körül, s még valamit: Arad is éppen akkor indult el a városiasodás útján. 3 7 Ezért Kispereg egykori alapítói, a kor felfogásának megfelelően, protestáns és magyar endogám közösséget kényszerültek ( !) alkotni. A be- és kiházasodás bizonyára ritka volt közöttük, mint ahogyan szinte napjainkig is alig találhatni ilyen esetet. Az új helységből a kitelepedés, kiáramlás első hulláma akkor jelentkezett, amikor a telepesek harmadik generációja felnőtt, s bizonyára a túlnépesedés jelei mutatkoztak. Ezen a helyzeten akartak változtatni azzal is, hogy az 1840-es 23
