Bencsik János – Módy György – Szalay Emőke: Tanulmányok Egyek múltjából / Hajdúsági Közlemények 9. (Hajdúböszörmény, 1981)
Bencsik János-P. Szalay Emőke: Egyek protestáns múltjának történeti emlékeiből
években (a környék telepítvényes falvai mintájára) kisebb telepítvényt kértek és kaptak a kamarai hatóságtól, amely a község közvetlen közelében létre is jött. 3 8 Ügy tudják Battonyán és környékén, hogy a mezőhegyesi „magyar királyi álladalmi ménesbirtok"-on igen sokan vállaltak munkát közülük. Sőt azt is hallani, hogy a mai Mezőhegyest (a települést) a kisperegiek alapították volna. 3 9 II. A tárgyi emlékek anyaggyűjtése nem teljes, lezárt és egységes. Csak a rendelkezésünkre álló anyag feldolgozására szorítkozhattunk. Emiatt nem is törekedhettünk teljességre. Van olyan tárgyi anyag, amelyről tudunk ugyan, de nem jutottunk hozzá, így nem dolgozhattunk azzal. Másfelől az elmúlt századok alatt számos darab elkallódott. Lassan kétszáz éve, hogy az Egyekről elüldözöttek Kisperegen megtelepedtek. Szükséges és illő felmérni a megtett utat. Számbavenni mindazt, amit magukkal hoztak a betelepülők, amit a változó időkben megőrizni tudtak és akartak is. Anyagiakban, lelkiekben, szellemiekben. Az „anyagiakban" kifejezés tűnhet itt a legkülönösebbnek, mit is örökíthetett át az a közösség, amely földönfutóvá lett? Próbáljuk meg röviden áttekinteni, mi volt az a „legdrágább", amit a maguk szűkös anyagi javai mellett magukkal hozhattak, és meg is őriztek, melyekhez ragaszkodtak és ragaszkodnak ma is. 1787. október 18-án érkeztek Peregve, s csak 31 év múltán próbálja megírni az akkor jött lelkipásztor — Nagy József — „A Kis Peregi Reformata Szent Ekklésia Eredete" címen a történteket, s számbavenni az egyház javait. Ebben a rövid írásban olvashatjuk a következőket: „Meg kell azt vallanom és pedig szomorúan, hogy a Documentumoknak nem léte miatt, nem úgy készülhetett az el a' mint kellett vólna; de erről már most nem lehet tenni!" Leírja aztán az egyházi épületeket (templom, paróchiális ház, oskola ház). Ami számunkra ebben a leírásban fontos, az a következő: „A Templom előtt egy Harang láb, melyben vagyon mint egy félmázsás Harang ilyen írással GOS. MICH. IOAN SCHWARZENBEC IN ERLAU 1747 In Glórián Dei Eccla Rfta. Egyekiensis. C. D. R. E N. T. I. B. SCULP. HONYOR. Anno MDCCXLVII." Ez bizonyíték arra nézve is, hogy a harangot is magukkal hozták. Ez a harang felkerült az új templom tornyába is. 1915-ig használták, amikor is az egyházi jegyzőkönyvek tanúsága szerint „Indítványoztatott az egyház azon harangját, amelyet 1848-ban ágyúöntés céljára feljánlottak, most is ajánlja fel az állam részére." (1915. június 13.) A presbitérium egyházközségi közgyűlés elé viszi az ügyet, ahol a határozatot természetesen elfogadták. Az akkori nagyszalontai esperes mintha kiutat próbálna mutatni a július 28-án kelt levelében, ahol is így írt: „Megjegyzem, hogy az egyházközségi közgyűlés határozata alakilag nem felel meg a törvény követelményeinek ..." Ennek ellenére a harangot átadják az államnak. Szóbeli beszámolók szerint, a harang átadása (amikor is a toronyból lehajították) a gyülekezet békéjét megzavarta. Az átadásért a lekipásztort tették felelőssé.. A már idézet leírás említ továbbá két csengettyűt is. A nagyobbik a templomban volt, s ez a felirat volt rajta: „EGEKI EKKLESIAE", a kisebbik az iskolában, „és éltek véllek az Árkusnál laktak a hivek egybegyűjtésére". A csengők már nincsenek meg. De a bejegyzések azt igazolják, hogy ott is (mármint Árkuson) szervezett egyházi életet éltek. Erre egyébként utalnak más feljegyzések is. A felsorolásban említést tesznek „Az Űr Asztalához való Abroszok és Keszkenőkről" is. Az előbbiekből öt, az utóbbiakból 10 darabról adtak számot. Ezek közül, sajnos egyetlen darab sincs meg. Pedig az írott forrás azt látszik bizonyítani, hogy ezek egy része Egyekről származott. Ami viszont teljes hitelességgel azonosítható, azok a szóbanforgó feljegyzések szerinti „Ür Asztalához való Készületek". Tételesen pedig a következők: 2 ezüst pohár (kehely), 1 ón tányér, 5 24
