Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)

Tartalom

szére útlevél hamisításra is hajlandó volt. A börtöntől való félelme miatt azonban hamarosan jobbnak látta a távozást, s miután Jármy úr pénztárából felvett 200 forintot papírpénzben, Hajdúböszörményt kikerülvén Debrecenbe ment, ahol egy pénzkiutalásra tett szert, majd Nagyváradra távozott, de rövidesen továbbállt Kolozsvárra. Útközben Diószegen „víg Estvét" töltött Fazekas István ottani rektornál. Kolozsvárott a tordai kapun kívül szállt meg az Aranyszarvashoz címzett fogadóban, s itt készíttetett magának egy új öltözet ruhát is, kabátot, nadrágot, mellényt, kalapot, csizmát és egyéb szükséges dolgokat. Kolozsvári tartózkodása eleinte teljesen céltalannak mutatkozott, s szórakozás végett gyakran járt színházba, kaszinóba, kávé- és billiárdházakba, s többször megfordult a vívóiskolában (Ví Tan )is. Itt ismerkedett meg egy Hory Nina nevű leánnyal, aki szintén a tordai kapun kívül lakott, a temetőkert közelében. Az ő hatásának volt köszönhető, hogy Sillye Gábor háromszor is elhalasztotta indulását Kolozsvárról. Talán ennek tudható be, hogy megismerkedett egy bizonyos F. K. úrral, akinek szolgálatába szegődött. Személyéről sajnos majdnem semmit sem tudunk azon kívül, hogy Sillye Gábor principálisának nevezi, ami arra utal, hogy ügyvéd lehetett, vagy annak készült. Egy bizonyos, F. K. úr hamarosan Olaszországba indult, s ott a paduai egyetemen folytatott tanulmányokat. Olaszországi útjára famulusként Sillye Gábort is magával vitte ! Az olaszországi nagy kalandra Sillye Gábor kétségek és gyötrődések közt indult. Nehezen búcsúzott már Kolozsvártól is, ahol különösen megragadta a Szamos-part, a Haller-kert, a Matskássy- és a Wesselényi-kert illatozó pompája. Azt pedig különösen fájlalta, hogy szüleitől és Jultsától — aki újra eszébe jutott — még búcsút sem vehetett. Külföldi útja nem lebecsülendő eredménnyel járt egyéni fejlődésére nézve, noha naplójának hangvétele sokszor igen borús, pesszimista, s nem is titkolta, hogy időnként honvágy gyötörte. Olaszországi tartózkodásának jelentőségét mégis aligha lehet túlbecsülnünk. Alkalma volt megismerni egy Magyarországnál lényegesen fejlettebb országot, s azt az olasz kultúrát, amely minden odalátogatóra felejthetetlen hatást gyakorolt. Ráadásul ennek az országnak nemzeti törekvései összecsengtek a reformkor magyar aspirációival. Csak jelzésszerűen említjük, hogy alkalma volt elsajátítani az olasz nyelvet, s ha maga nem is járt egyetemre, mégis — principálisa révén — körötte forgolódott, amely számára nyilván tényleges tudást is eredményezett. * Az olasz városok közül kétségtelenül Velence gyakorolta rá a legnagyobb hatást. „Velentze egy olyan város, hol minden nap lehet nézni valót, mulatságot s mindenféle nemzetbeli embereket találni" — írta. Tanúja volt a velencei udvar csillogó pompájának, s annak, hogy Maria Anna Carolina királynő a püspöki templomban jutalmakat osztott a nevelőintézeti szegény lányoknak.

1

6 Tisztában volt azzal, hogy az adriai tenger királynőjét — Velencét — már hanyatlásában látja, tudta, hogy az igazi virágkort a középkori köztársaság jelentette. Csodálattal írt a Szent Márk templomról, a Doge-palotáról (Hertzegi Palota), megemlékezett az itteni híres könyvtárról, amely értesülése szerint 90 000 könyvből és 7000 kéziratból állt. A festők közül Tiziano és Raphael képei keltették benne a legmélyebb benyomást. Kellő borzalommal és csodálattal írt a palota pincéjében lévő börtönről, a Sóhajok Hídjáról. Húszéves ifjúhoz illő kellő komolysággal örökítette meg az itt hallott romantikus történeteket, s az általa átélt tengeri vihart, amelynek során komoly veszedelembe kerültek. 1

6 Idézett naplója magyar és olasz nyelvű részeinek alapján. Az osztrák uralom alatt álló velencei királyságot 1815-ben állították fel. 14