Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Szémán Zsuzsa: Legény- és leány élet a házasság előtt Hajdúböszörményben
sért haza, nem engedte, hogy legény jöjjön velünk." 1 0 A hajdúböszörményi bálban nem volt szokás a kitáncoltatás, csak falun, tanyán csinálták, „olyan elmaradottabb helyeken."" Előfordult azonban az is, hogy a kikosarazott táncos megharagudott a lányra és összefogott a legénybarátaival. Azok közül valaki felkérte és a lányt táncolás közben egyszerre csak otthagyta. Ez nagy szégyen volt a lányra. Tánc közben le lehetett kérni a lányt, de a legények már csak virtusból sem vettek tudomást a lekérésről. Ha az illető nagyon sokat alkalmatlankodott, még pofon is vághatták. Ezt azután a másik megbosszulta, de csak a bál után, mert a rendezők a verekedést megakadályozták. Szüreti bál A szüretelést mindenki nagyon várta. Vidámságával kedves színfoltot jelentett a hajdúböszörményi parasztság életében is. Fénypontja volt a szüreti bál, amit a Gazdasági Ifjúsági Egyesület rendezett. A tréfálkozást már a szüreti bál délutánján eikezdték, amikoris a városon körbefutó úton, az ún. körúton a bámészkodók vidám felvonulást nézhettek végig. A menet élén 25—30 legény lovagolt, akik fehér, bő uj.iú inget, fehér ráncos gatyát, fekete mellényt viseltek. A lovasok közt kürtösök is voltak, akik rendszerint a katonaság köréből kikerült legények közül verbuválódtak. A lovas legények magyar nótákat énekelve vonultak s amikor vége volt a dalnak, a kürtösök megfújták hangszerüket. A lovas nyeregkápájában kulacs volt. Ostorukkal csergettek. A lovasok után 12 kocsi következett. Minden kocsin egy csőszlegény és csőszleány ült, ők azonban nem daloltak. A csőszlányok fehér ráncos szoknyát, fehér bőujjú blúzt, piros kendőt, kötényt hordtak. A csőszök hasonló öltözetben voltak, mint a lovasok. A kocsik után maskurába öltözött legények következtek. A maskurások között akadt cigány, zsidó, dobos, kéményseprő. A tréfálkozók ugrándoztak, fintorokat vágtak. Egy rossz lóvontatta talyigában is legények ültek s fejük felett lyukas esernyőt tartva méltóságosan néztek az őket bámuló tömegre. A felvonuláshoz szükséges lovakat valamelyik gazdától kérték kölcsön. „Hozzám is eljött egy legény: adja ide, János bátyám, a lovat a szüreti felvonulásra! Dehogy adom, nem arra való a. Adja ide, dolgozok érte egy napot, vagy akármit. No! erre odaadtam" — emlékezik vissza Sóvágó János. 1 2 A menet a bálterem elől indult el s oda is tért vissza. Ekkor mindenki szétszéledt s csak este találkoztak ismét a bálteremben, amelyet a csőszlányok, csőszlegények almával, költével, szőlővel, ezüstpapírral még vasárnap délelőtt feldíszítettek. A díszítők ezen vasárnap délelőttön nem is mentek templomba. A csőszök általában gazdálkodók gyermekei voltak, tagjai a Gazdasági Ifjúsági Egyesületnek, ahol kiválasztották őket erre a megtisztelő feladatra. Csőszlegénynek, csőszleánynak néha szegény legényt, lányt is választottak, ha vidám, talpraesett volt, tudott mókázni, énekelni. Az előbb felsorolt tulajdonságokkal a gazdálkodók gyermekeinek is rendelkezni kellett, ha csőszök akartak lenni. Estére a terem kidíszítve várta a bálozókat. Mikor mindenki összegyűlt, a csőszök párosan bevonultak a terembe a „Megkapálták a szőlőmet ' kezdetű dalt énekelve. A kezükben csokorral, szalaggal feldíszített botot tartottak. Ezután kihirdették, hogy „húsz fillér egy fürt szőlő, húsz fillér az alma, húsz fillér a körte, aki ellopja ezeket és a csőszök megfogják, az köteles bírságot fizetni. Szabad a lopás." 1 3 Erre nagy zűrzavar támadt. Mindenki próbált elcsenni valamilyen gyümölcsöt. 55
