Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Szémán Zsuzsa: Legény- és leány élet a házasság előtt Hajdúböszörményben

ha a lány magában vagy két-három barátnőjével ment a bálba. Az ilyen lányt rossz lánynak tartották. A szegényebbek azonban néha magukban is elmentek. Ha a legény komolyan udvarolt és el akarta hívni a lányt a mulatságba, előbb annak anyjával kellett megbeszélnie. „Eriggy, kérdezd meg anyámat, elenged-e" — mondta a lány. — „Néném, elengedi-e Julist a bálba?" — kérdezte a legény. Az anya előbb maltírozott (várta, hogy nagyon szeretné-e a legény a lányát elvinni). Ha nem akarta elengedni, így szólt: „Maradjatok, s üljetek a seggeteken." Ha elengedte a lányát, akkor ő is elment velük.' A legény az anyát is befizette a bálba, de az ő jegye, a kísérőjegy nem volt olyan drága (20—30 krajcár), csak fele a táncos jegynek (40—60 krajcár). A jegyesek már magukban, kísérő nélkül is elmehettek. A bálteremben a lány az anyjával hátrább maradt, de ha lánybarátnőket látott, odament hozzájuk, együtt ácsorogtak vagy sétáltak. Az anya leült a falmenti lócára s más kísérőkkel beszélgetett. A legény pedig odament társaihoz a terem közepére, az ún. majomszigetre. Odaszólt a lányhoz: „a következő nótán lesz szerencsém"? Gyakori volt azonban, hogy amikor megszólalt a zene, odamentek a lányokhoz, meghajoltak előttük s megkérdezték: szabad? Ha az illetőnek már volt táncosa vagy nem akart elmenni a legénnyel, azt mondta: mást várok. Ellenkező esetben igennel válaszolt. Első táncos nem volt. Mindenki azt várta, hogy majd a másik kezdi el, végül egy bátrabb pár kiugrott középre s ezután hamar megtelt a terem táncolókkal. Ha a legény egy lányt befizetett a bálba, akkor már komoly udvarlónak számított. Ilyen esetben előbb megkérdezték az illető legényt, elvihetik-e egy fordulóra a kedvesét, s csak aztán kérték fel a lányt. Ugyanez a helyzet állt elő, ha a fiatalok már jegyesek voltak. A legény a tánc végén karonfogta a lányt s a helyére kísérte. A jegyesek sétálhattak a mulatság szüneteiben, sőt az utcán is karonfogva. A szegényebb legény nem merte elhívni a gazdalányt. „Tudta azt a szegény legény, hogy nem megy el velük a gazdalány táncolni, mert szégyen volt, ha a lány nem táncolt vele. Ma is így van ez. Akinek brigádvezető az apja a téeszben, nem táncol akárkivel."

8 Sok anya vitt magával a bálba egy kosárka süteményt s azt a legényt, aki neki és lányának tetszett, megkínálta az éjféli egy órás szünetben egy kis harapnivalóval. A büfében hűsítőt, szeszes italt árultak — főleg az utóbbi gyakran már éjfélre elfogyott, megitták a legények. A lányoknak viszont szégyen volt szeszes italt fogyasztani. A bál kevés pihenővel hajnali három-négy óráig tartott. Csak kilenc-tíz óra tájban volt egy 15 perces, éjfélkor egy órás, két órakor ismét 15 perces szünet. Egyébként a zenészek egy számot negyedórán át is játszottak. A táncmulatság ideje alatt kéthárom alkalommal hölgyválasz is volt. Ilyenkor azt kérte fel a lány, aki tetszett neki, illetve akivel legtöbbször táncolt. A bálban a zenészek mindig kikiáltották, hogy milyen tánc lesz a következő, pl. magyar szóló, csárdás, valcer, boszton, onestep. A bál után a legény hazakísérte a lányt. Elöl mentek a fiatalok, mögöttük — néha két-három méter távolságra — a lány anyja. így a fiatalok nyugodtan beszélgethettek. A kiskapuban az anya többnyire magukra hagyta őket. Ha a legény még nem számított komoly udvarlónak, akkor a kiskapun kívül beszélgettek, ellenkező esetben belül. Az íratlan hagyomány a kb. tizenöt perces beszélgetést engedélyezte. Ha a terefere túl sokáig tartott, az anya kikiabált a lányának: „gyere mán be, megfázol"!

9 Volt persze olyan gazdalány is, akinek nem engedte az anyja, hogy kísérgessék. Hallani ilyen viszszaemlékezést is: „Mi mindig az anyámmal jártunk bálba, ő is fizetett be, kí54