Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Szémán Zsuzsa: Legény- és leány élet a házasság előtt Hajdúböszörményben

A tanításért egy mázsa búzát vagy ennek megfelelő pénzösszeget fizettek. A tánciskola népszerűségét mutatja, hogy a szegények is összekuporgatták a pénzt, csakhogy járhassanak. Pénz hiányában egymástól próbálták ellesni a lépéseket, hpgy a bálokon szégyent ne valljanak. Gyakori volt, hogy egy családból csak egy-két fiatal látogatta a tánciskolát, s ők tanították meg az otthonmaradottakat táncolni. A tánctanár teljhatalommal rendelkezett. Nem volt válogatás, a szegényt a gazdaggal összepárosította. Ha valaki hencegett, nagyképűsködött, megbontotta a rendet, arra rákiáltott; „Oskolában van, itt rend van!" — „Egy legényt pofon is vágott, saját szememmel láttam!" — tanúskodik erről egyik adatközlőm."' Amikor Klein Henrik meghalt, Balogh Antalné lett a tánctanárnő, akinek lánya ma is Hajdúböszörményben tanít. A két világháború között már az értelmiségi gyerekek is látogatták a tánciskolát, de nem a parasztokkal együtt. Újév előtt jártak a parasztok gyerekei — ez volt a koránkelőség, újév után az előkelőség időszaka következett. A tánciskolások számára a minden vasárnap megrendezett ún. zene, zenélés biztosította a lehetőséget, hogy „tudományukat" kipróbálják. A zenélés hasonlított a bálhoz, amennyiben ez is táncos mulatság volt, de különbözött is attól — mindig csak éjfélig tartott, a lányt nem kísérte el az anyja, nem vittek magukkal batyut, s a zenét a tánctanár biztosította. Bár minden fiatalt szívesen láttak, főleg csak azok mentek el, akik tánciskolába jártak. Tulajdonképpeni célja is az volt, hogy a fiatalokat előkészítse a bálozásra. A hathetes tánctanulást táncvizsga zárta be, amelyre a szülők is hivatalosak voltak. A bál A bál igen fontos intézmény a fiatalság számára, hiszen alkalmat adott arra, hogy egymással találkozzanak, ismerkedjenek, szórakozzanak. A legtöbb fiatal itt választotta ki párját. A bálba főleg hajadonok és nőtlen fiatal emberek mentek el. Az egyik adatközlőm szerint menyecskék már nem jártak ide, ők már „elkeltek, nem volt céljuk, minek jártak vóna?"'' A bálokat régebben tizedek szerint tartották. A századforduló óta a Kossuth-, majd később a Tisza-ház lett a bálok székhelye. Gyakran a két házban egyszerre rendezték a bálokat, ahová tekintet nélkül a tizedbe való tartozásra mindenki elmehetett. Ha a mulatságot valamelyik párt szervezte, a rendezők idősebb, tapasztalt gazdák voltak. A kifejezetten ifjúsági bálok (áldozócsütörtöki bál) rendezését a legények irányították. A rendezők gondoskodtak a zenéről (cigányok húzták a talpalávalót), ételről-italról, a ruhatárról, ök szedték a belépődíjat s feleltek a rendért. Szégyen volt, ha a bálban verekedés tört ki. A rendezők karszalagot hordtak. A gazdalányok a báltermet télen papírral, tavasszal virággal díszítették fel. Általában hetenként, kéthetenként tartottak bálokat. Voltak azonban olyan napok, amelyeket mindig bál zárt be. A szüret befejezésekor, Katalin napján, karácsony első és másod napján, szilveszter éjszakáján, újév napján, húsvét vasárnap és hétfőn, áldozócsütörtökön mindig tartottak mulatságot. A vadásztársaság tagjai számára évenként megrendezték a vadászbált. Volt néhány olyan bál, amelyet nemcsak a legények, lányok látogattak, hanem a családfő, a gazda is hivatalos volt rá egész családjával. Ilyen a szilveszteri bátyus és a vadászbál. Ezeken csak meghívóval lehetett megjelenni. A meghívókat a gazdáknak külön küldték szét. A lányok csak anyjuk kíséretében jelenhettek meg a bálban. Szégyen volt, 53