Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Örsi Julianna: A családi élet jellemzői Hajdúböszörményben a századfordulón

Azzal, hogy a fiú megnősült, a család életében, gazdasági helyzetében gyakran csupán annyi változás történt, hogy egy munkaerővel (a menyével) szaporodott a család ereje. Különösen állott ez addig, míg a fiatalasszony gyermeket nem szült. Az ifjú nősember ugyanúgy szülei földjén, azok gazdasági eszközeivel, apja irányításával a még nőtlen testvéreivel dolgozott, mint korábban. Ilyen esetben általában az ifjú férj anyja főzött. Étkezésnél az asztalfőn ülő gazda szedett elsőnek az ételből. Utána a fia, a gazdasszony és utoljára a meny következett. Hogy a fiatalok a házasság napjától nem vezettek rögtön külön háztartást, azt az is mutatja, hogy a lány férjhezadásakor — bár a főzés asszonyi munka — konyhafelszerelést nem kapott. Az már később lett divattá, hogy a vendégektől különböző edényeket, készleteket és újabban már konyhabútort is kap a menyasszony. A meny teljesen ki volt szolgáltatva férje családjának, „de tudta, hogy ott kell dolgozma, mert ők adnak enni'. A menyecskének a férjén kívül a napa és a férjén keresztül az ipa is parancsolt. Az új asszonynak a szokásokat úgy kellett betartania, ahogy azok annál a háznál gyakorlatban voltak (kelés, fekvés időpontja, a nap beosztása, meghatározott éte'ek főzése). Természetesen ha a menyecske is hasonló társadalmi helyzetű családból származott, ha helybeli volt, akkor a két család étrendje fő vonalakban megegyezett (a közösség igyekezett a korábban is gyakorlatban levő normákat minden családdal betartatni). Voltak azonban a családi életnek olyan területei, amelyekre a közösség ellenőrző szerepe már nem terjedt ki, különösen olyan vonatkozásokban, amelyeket a családtagok igyekeztek maguk között tartani, mondván: „nem tartozik másra". Természetesen ha ez a tradícióval teljesen ellentétes volt és a közösség tudomást szerzett róla, megszólás, szóbeszéd tárgya lett, ami segítségével a közösség igyekezett arra kényszeríteni az illető családot, hogy a szokásokat tartsa be a családi élet apró mozzanataiban is. A szokások azonban az idők folyamán változnak. A változás egyik előmozdítója a generációk közötti harc. Ez a harc minden egyes családban megvan, hisz m:nden családban legalább (szülők, gyerekek) generáció él együtt. Ebben közrejátszik, hogy a fiatalok mindig fogékonyak az újra, az idősebbek viszont arra törekednek, hogy az ő életükben gyakorolt szokásokat betartassák és átörökíttessék gyermekeikre. A harc tetőpontját akkor éri el, mikor a f.atalok úgy érzik, hogy képesek saját lábukra állni, családot alapítani, szüleiktől önállósulni. Miután szüleik elismerik, hogy gyermekeik felnőtté lettek, új családot alapítottak, akaratukat már nem akarják mindenáron betartatni, csupán véleményt mondanak. A felnőtté vált gyerekek szüleiktől egyes szokáselemeket átvesznek, másokat elhagynak vagy újakkal bővítenek. ífiy alakítják ki saját tradícióikat, amely megtartásáért viszont már nekik kell gyerekeikkel felvenni a harcot. A fiatalok önállósodási törekvései mutatkoztak meg a házasságkötés után abban, hogy igyekeztek külön lakásba költözni. Ha erre nem volt meg a lehetőségük és egy házban éltek a fiú szüleivel, de a fiú kapott apjától 2—3 hold földet megmunkálásra (bizonyos ellenszolgáltatásért) vagy mástól ve't bérbe és kiházasításakor szekeret s lovat is kapott, akkor megvolt a lehetősége annak, hogy külön gazdálkodjon. Ilyenkor külön kasszán voltak, a menyecske külön főzött. Ez nem zárta ki azt a gyakorlatot, hogy nagyobb munkák 47