Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Örsi Julianna: A családi élet jellemzői Hajdúböszörményben a századfordulón

esetén (aratás, hordás) a rokoni segítség a legerősebben éppen a szülők-gyer­mekek, testvér-testvér között mutatkozott meg. A menyecske már nem úgy tartozott bele saját szülei családjába, ahogy lánykorában. Nem élt velük, szülei nem parancsoltak neki. Haza csak láto­gatóba ment. Amíg otthon volt, mint lány, fiatalabb testvérei (ha nem nagy volt a korkülönbség) tegezték. Előfordultak olyan esetek is, hogy a tegezés­magázás megváltoztatásával is jelezték, hogy a lány férjhezmenetelével új helyzetbe került. „Mikor fírhementem, idesanyámék megmondták a testvé­reimnek: már annak úgy kell mondani, hogy Margit néném, mert asszony. Azóta magáznak is." A korábban ő általa végzett munkákat fiatalabb lány­testvérei, otthon maradt öreglány vagy sógornői vették át. Ha nem volt test­vére, nagyobb munkák idején (pl. házmeszelés) hazament szüleihez segíteni. Ezt nem tilthatta meg az anyós. 5. Öregek-fiatalok kapcsolata Amikor a felnőtté vált gyerekeknek már gyermekeik születtek, az a csa­lád, amelybe korábban tartoztak, felbomlott, hisz szüleik egyedül maradtak, ők pedig újabb családot alapítottak. Ha a családot tágabb értelemben vesz­szük, akkor háromgenerációssá vált: nagyszülők, szülők, gyerekek lettek a tagjai. Ha a legidősebb generációval nem éltek együtt, akkor a kapcsolat kö­zöttük jóval lazábbá vált, mint a szűkebb értelemben vett család tagjai között. Általában olyan formákban érintkeztek, mint a közeli rokonság más tagjai­val. Nagyobb munkákban segítették az öregeket (aratás, szüret, disznótor). Alkalmanként meglátogatták őket. A látogatást az idősek ünnepnapokon, név­napjukon és ha betegek lettek, különösen elvárták. Felnőtt gyerekeik emellett 2—3 hetenként, de ha betegeskedtek az öregek, gyakrabban is megnézték. Az idős szülőkkel majdnem mindig vele lakott valamelyik gyereke csa­ládostól. Hogy melyik gyermeket választották gondviselőnek, az nem volt egységes. Vagy a legkisebb vagy a legidősebb fiuk családostól élt velük, de voltak olyan szülők is, akik a lányukat választották, mondván, mégis csak jobban törődik velük a lányuk, mint a menyük. Ha marad a családban öreg­lány vagy agglegény, az a szülői házban, szüleivel egy háztartásban élt. Ha szülei elöregedtek, ő volt mellettük, mint gondviselő. Ha nem volt család­juk, legtöbbször keresztgyerekük lett a gondviselő és az örökös is. A szülők míg éltek, a földet általában nem adták ki a kezükből. Örökö­seik lettek. Lány, fiú egyformán jussolt. A házat általában a gondviselő kap­ta. Fontosnak tartották, hogy ne menjen idegen kézre, hogy a ház névről név­re maradjon. A lányokat ezért gyakran kifizették és így a fiúké lett. A szü­lők igyekeztek igazságosan szétosztani vagyonukat gyermekeik között. Ha volt kifogott fiuk (akinek többet adtak, aki kedvesebb volt), abból legtöbbször ha­rag lett az osztozkodásnál. 6. A család mesterséges felbontása A család mint egység felbomlásához más tényezők is vezethettek. Ha a házastársak egymáshoz való viszonya megromlott, külön lettek. Ez legtöbbször azt jelentette, hogy a feleség gyermekeivel együtt hazaköltözött szüleihez. Az asszony esetleg mással is összeállhatott. A nép vadházasságnak nevezi, 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom