Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Örsi Julianna: A családi élet jellemzői Hajdúböszörményben a századfordulón

lőim (90—95 évesek) sem kaptak. Ezt a bútordarabot úgy ismerik, hogy az édesanyjuké volt. A 40—50 éves adatközlők már hálószobabútort (2 db ágy, 2 szekrény, 2 db éjjeliszekrény, 1 db asztal, 4 db szék, 1 db tükör) kaptak. Mindazt, amit a menyasszony szüleitől kapott a lakodalom utáni estén vitték a vőlgényesházhoz. Ilyenkor .mindenki nézte, hogy mit kapott a menyasszony. Ha valamelyik lány stafírungja hiányos, szegényes volt, szüleit megszólták érte. Mindaz, amit a lány férjhezmenetelkor kapott, személyi tulajdonának számított a házasságban. Ha elváltak, az asszony bútorát, hozományát ki kellett adni. Ha mégegyszer férjhezment, szüleitől nem kapott újat, ugyanazt vitte magával. A lány ritkábban kapott állatot is szüleitől (tehén, disznó, 4—5 tyúk). Volt, hogy a keresztszülők is adtak neki 1 kotlóalja csirkét, malacot vagy borjút. Ezek az ajándékok már nem a stafírungba tartoztak, hanem hozománynak számítottak. 4. Idegen befogadása a családba A fiú, mikor nősült, szülei fedezték a lakodalom költségeit, lehetőleg biztosították a lakást az új pár részére és a fiatalok gazdasági munkájának megindításában is segítséget adtak. A szülők vagy a házuk fél végét (be'ső szoba) adták át az ifjú párnak vagy, ha volt tanyájuk, kiküldték őket oda lakni. Ha olyan anyagi alappal rendelkeztek, a házasodó fiuknak házat vettek. Ha a fiú szülei nem tudtak lakhelyet biztosítani számukra (kicsi volt a házuk, már volt otthon nős testvér), akkor elmentek tanyásnak, kommenciósnak vagy lakónak (esetleg a szülők testvéréhez, más rokonhoz vagy idegenhez) vagy a lány szülei házához költöztek. Minden esetben a fiatalok néhány évig a szülők által biztosított helyen laktak, de igyekeztek minél hamarabb függetleníteni magukat s legfőbb céljuk az volt, hogy saját házat vegyenek. Azzal, hogy az ifjú pár házasságot kötött, a fiú feleségül vette a lányt, az újonnan létrehozott család feje hivatalosan is a férj lett. „A család feje a férj ... A férj állapítja meg, rendesen közös egyetértéssel a lakhelyet, a nő köteles elfogadni s oda férjét követni.''

4 A hagyomány ebből a pozíciójából kifolyólag megkövetelte, hogy biztosítsa felesége számára a megélhetést. Kezdetben erre az ifjú férj, mint már korábban említettem, legtöbbször szülei támogatásával volt képes. így Hajdúböszörmény lakossága természetesnek vette, hegy az új asszonynak férje szüleihez kellett menni lakni, de azt a vőt (a megházasodott legényt felesége szülei akkor is vőnek nevezték, ha nem velük lakott), aki felesége szüleihez ment lakni, lenézte. „Fírhe ment a fiunk!" — mondták ilyen esetben, jelezvén ezzel azt, hogy az ilyen férfi hasonló helyzetbe került, mint a meny. Amíg azonban a menyek esetében természetes volt, hogy nincs szavuk a háznál, addig egy férfi részéről megalázónak tartották, ha hasonló helyzetbe került. Márpedig, ha a lány szüleihez mentek lakni, ,,akkor az anyós parancsolt". A vő „olyan vót, mintha szóga lett vóna. Még a cselédnél is lejjebb vót, még be se hívták enni, mikor ettek. Az ember jobban kínálja az asszonyt, ha annak szüleinél laknak. Ha a lányék laknak, nem ő parancsol, mert nincs otthon. Nem nízem jónak. Sokkal rosszabb". Leggyakrabban ez olyan esetben fordult elő, ha a lány egyedüli gyerek volt és szülei szerették volna, ha nem maradnak magukra. A házasuló legények a közösség megvetésétől is tartva, igyekeztek elvinni a lányt szülei házától.