Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)

lőtték, szalmával lefedték, hogy a sár ne érje a kendert, mert sárral nyomtatták le, s megjelölték a csomójukat. 8—11 napig ázott a vízben, a kövérebb talajon termett növény hamarabb ázott. Az ázás minőségéről egy-két szál kihúzásával meggyőződtek. Aztatás végeztével kiszedték a kévéket, kimosták a vízben, s a vízparton 'kis kévekúpokban szárították. A szárítást az udvaron tovább folytatták. A teljesen megszáradt, rostokra szétvált növényt tilolták. Több aszszony összefogva, még az udvaron végezték a tilolást. Addig tilolták, addig verték a tilolóhoz, amíg a pozderva ki nem húllt a szálak közül. A megtilolt kendert a malomban törték. Egyik malomban bunkós, a másikban hengeres szerkezet törte, puhította a kendert. A megpuhított csomókat gerebenezték, ezzel választották el a finomabb szálakat a csepűtől. Polgáron Bordás Miska, egy felvidéki ember árulta a szövőbordákkal együtt a gerebent is. Házakhoz is bejárt árusítani a portékáját. A magkendert is tövestül nyütték ki, majd megszárítva, kecskelábhoz verték, így nyerték a kendermagot. A kivert szemet dörzsölés után szelelték, tisztították, s padláson kis zsákban, felkötve tárolták. A kukorica betakarítására, törésé re akkor került sor, amikor a zabja elszáradt, s nem volt zöld levele. A század elején még hajasan törték le, s a gazdasági udvarba csomóba hordták. A szomszédok, ismerősök összejöttek, s csoportosan hántották meg. Különösen a fiatalok szerették az éjszakába nyúló kukoricahántást. A gyengébb (éretlenebb) csövekből a gazdaasszony egy nagy üsttel megfőzött, s azzal vendégelte meg a hántókat. A hántáshoz nem használtak semmi eszközt, csak puszta kézzel végezték a munkát. A tengeri hajat csomókba rakták, csutkaszárral körülállítgatták, s a fejőstehénnel etették meg. Törés után a szárvágásra, került a sor. Igyekeztek a letakarítással, mert a tengerifődbe vetették az őszibúzát. A szárat kaszából készült gagfuccsal, az 1930-as évektől szárvágó kapával vágták le, s fűzfavesszővel vagy gyékénnyel kötötték be a kévéket. A kúpokba állítgatott szár rövid ideig állott a határban, még az őszi esők előtt hazahordták a gazdasági udvarba, s kazalba rakták. Keskeny, hosszú kazalt pakoltak, hogy jobban járja a levegő, ne penészedjen oe. Már törés közben kiválogatták a jól fejlett csöveket vetőmagnak, s a hántott csöveket koszorúba fonták, és úgy kötötték fel a padlásra a kakasülőre. Tavaszig ott száradt. Tavasszal a cső hegyét és tövét külön morzsolták, az nem ment a vetőmaghoz. A kukoricát a ház padlásán tárolták, a góré csak néhány évtizede terjedt el Polgáron. A krumpliásást augusztus második felében végezték el, amikor a növény szára teljesen elszáradt. A munkához több család összefogott. Kapával vágták fel a bokrokat, majd vesszőkosárba szedték fel. Külön válogatták a vetőmagot, s külön az étkezésre szánt gumókat. A felszedett burgonyát az őszi hűvös beköszöntéig száraz helyen tárolták, majd a vetőmagot és a malacnakvalót elvermelték. Gödröt ástak, szalmával kibélelték, s beleöntötték a burgonyát. Gyékénnyel vagy szalmával betakarták, s vastag földréteget húztak rá. Tetejébe szalmacsóvából vagy kóróból szelelőt csináltak, ahol levegőzött. A téli hidegben a vermelt burgonyára hordták a tűzhely, a kemence pernyéjét is. Az ennivalót a krumplisgödörbe tették, s onnan fogyasztották el. A vetőmag burgonyát kora tavasszal kibontották, s kasokban, az istállóba helyezték, hogy a szeme kipattanjon, mikorra a vetésre kerül a sor. 76