Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)

Az árvízmentesítés során művelhetővé vált határrészeken, a Szilháton, a Bokorháton, a Morotvaközén és az Alsóréten kövér földek voltak, ahová a kapás növényeken kívül árpát, zabot és kendert vetettek. Itt a tavaszi vetemény is megnőtt, a nyári melegben nem ment tönkre. Sem a rozsot, sem a búzát nem vetették ide, mert hamar ledőlt a gyorsan nőtt, gyengeszárú vetés. A mélyebben fekvő határrészék, pl. az Örötvény talaja nyirkos, vizes volt. Ott csak kukoricát vagy napraforgót termesztettek. Különösen a forgó tenyészett benne szépen. A legrosszabb határrésznek a Javapáskumot tartották, amelyből minden vetett növény kiázott. A kalászosok közül a XIX. század végén a rozsot, a kölest, a tavaszi árpát, a zabot és kevés őszi búzát termesztettek. A rozsot és az őszi búzát vegyesen is vetették. A kétszeressel jobban biztosították a termést, mert ha egyiknek nem is, de a másiknak kedvezhetett az időjárás. Egyszerre értek be, s együtt őrölték meg is. Rozsból termelték a kenyérnek valót. Búzából csak annyi volt, hogy egyszer megőrölték, gyúrólisztet készítettek belőle. Azt a keveset kovászolni is elhasználta a gazdaasszony. A rozs azonban lassan kihalt, s szerepét a búza töltötte be. Még a régi, hatvani magyar búzát is újabb fajtákkal váltották fel. Az 1930-as évektől a káptalanból beszerezhető székácsi fajtát a réti földekbe, a bánkútit pedig a tagokba vetették. A búzának a tavaszi száraz hideg nagyon ártott, különösen nedves talajon okozott súlyos károkat, mert felszítta a gyenge növénynek. a gyökerét. A ritka rozsra vagy búzára tavasszal ároát vetettek, hogy sűrűbb legyen a vetés. Ha teljesen kiveszett, akkor pedig kiszántották, s kukoricával vetették be. A rozsot utóbb csak szalmájáért (zsup tetőnek) vetették. A köles elterjedt gazdasági növény volt, rövid tenyészideje miatt kétszer is vethették. Tavasszal őszi szántásra szórták, majd f

elberenálták. Nyár közepén pedig rozs vagy búza tarlóba, másodvetésként termesztették. Hét hét volt a tenyészideje, tehát szeptember közepére beért a termése. Kedvező időjárásban igen jól termett. A tagi földekbe vetették, mert a réti földekben nagyon elgyomosodott. Aratás után felszántották a kereszt sorok közeit a kölesnek. A nyári vetésű kölesföldet berenálás után hengerelték is. A XX. század elejéig tavaszárpát termesztettek. Az 1930-as évektől terjedt el az őszi árpa. A régi fajta kukorica az aranysárga, nyolcsoros, vékony, fehér csutkájú, kerekszemű, ún. magyar tengeri volt. Ezt a fajtát a XX. század elején a sárga, 'lófogú (fleischmann) váltotta fel. Ekkor terjedt el a rövidebb tenyészidejű piros kukorica is. Az 1940-es évekig a korai rózsa burgonyát termesztették. Szerették jó íze miatt, meg azért, mert széjjel főtt a levesben. A tök fajták közül a vereshajú disznótököt kedvelték. Az 1930-as években a káptalanból terjedt el a csíkos hajú marhatök. A századforduló után még igen sok sütőtököt vetettek, de mivel együtt termesztették a marhatökkel, elfajzott, romlott a minőségeTA termesztett napraforgó fajta, nagyszemű, magas, erős szárú, ennek az olaj hozama is megfelelő volt, a kóróját is hasznosíthatták. A takarmányrépa az 1910-es években terjedt el a szántóföldeken, egyébként a kertekben termesztették. A karórépa és a bogyórépa vetőmagját maguk termelték. Cukorrépa termesztésével nem foglalkoztak. A paraszti egyszerű vetésforgó úgy alakult, hogy az őszi kalászosok után tavaszi növényt, leggyakrabban kapást (kukorica) vetettek, majd 66