Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
A szarvasmarhákat télen napjában kétszer, reggel és este etették meg. Reggel 5—6, délután 2—3 órakor kezdtek a takarmányozáshoz. Kétkét kéve csutkát számoltak egy szarvasmarhára. Ha azonban leveles csutka ízíket hagytak, akkor csökkentették a takarmány mennyiségét. A szénakazlat az udvar végébe rakták, alája fadarabokat tettek, hogy ne érje a földet (17. kép). Kaszával vagy színavágóval vágták meg. Olyan nagyságú kazalrészt vágtak le, hogy négy-öt napra elegendő legyen. A megvágott szénát villával kaskába rakták, s azzal hordták az ólba. Még a múlt század végén is e célra zsákvászonból készült ponyvát használtak. Négy sarkán madzag volt, ezekkel fogták össze. Miután tavasszal kizöldült a mező, a határ, a kezes állatok takarmány ozása sem jelentett gondot. Az igázott ökrök napi takarmánya kitelt a határból. Szabadon vagy pányván legeltették. 1 5 Ugyancsak pányvára kötötték a tanyán tartott teheneket is. Az ökör és a csordajáró tehenek számára zöld füvet kaszáltak, s azt szállítottak haza. Ehhez hasonló eljárást sérelmez a magisztrátus 1822-ben: ,,Némely emberek már a Füvet hordják haz:i szekeren és némelyek a Mások Földjéről is a füvet kasolják." 10 „A két ökrös és a két lovas Gazdák a füvek kasolását már elkezdték, az ily ek "p' dk: a Mások földjéről is gyakran kaszálnak (1823)." 1 7 Az ökröket a határbeli munkák idején, igázás közben egyszer vagy kétszer forrták napjában. Napfel jöttkor köttötík, etették-itatták és fogták. 11 óra tájban ebédre kifogták az igázott ökröket. Utána meghevert, majd takarmányozták. Közben kírődzött az állat. A vályúról a járomhoz vezették, s fogtak is. Naplementekor fejezték be a munkát. Nem maradhatott este sem túl későre a takarmányozás. Azonnal étettek, majd itattak, utána a jószág lefeküdt és megkírődzött. Pihentek hajnalig. A parasztgazdák is vályúnál itatták szarvasmarháikat. A nyárfából faragott vályúnál nagyságától függően két vagy négy állat ihatott. Nyáron csak az igás állat ivott a gazdasági udvarban levő vályún, hisz a csorda járó tehenek ihattak a csordakútnál is. Télen napjában kétszer, mind a kezes, mind a heverő jószágot itatni kellett. Reggel nyolc óra, este négy óra felé került sor az itatásra. Enyhe időben a hasas tehén is vályún ivott, hogy mozogjon „meg, hogy kirúgja a körme közül a ganét". Erősebb hidegben azonban egy nagyobb dézsában (50 literes) bevitték a tehénólba a vizet, s bent itatták meg, mert féltették a meghűléstől. 15. Az anyaghoz lásd az extenzív tartásmóddal kapcsolatban írt fótos legeltetést is. HBmL. V. A. 301/a. Hajdúnánási Jkv. 12. 1824. No: 234 16. Uo. 1822. No. 205. 17. Uo. 1823. No. 191. 53
