Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
A herélést pásztorkéssel végezték. A herezacskó végét az állat testhosszában felvágták. így könnyen hozzáférhettek a here zsinórhoz. A késsel sem sértettek más testrészt. Két kézzel kinyomták a heréket, majd az eraket késsel vigyázva elkaparták, nehogy bikásnak maradjon a tinó. Ha az erek egy része bennemarad, úgy viselkedik a herélt állat is, mint a bika. ugrálja a többieket. A sebet az e célra főzött sáfrány teával kenték be, ezzel csillapították a vérzést. A kivett heréket a pásztor fogyasztásra elkérte. Ügy illett, hogy a gazdaasszony tojást ajándékozzon melléje. A megabárolt heréket kolbászosan, tojással sütötték meg. A heréiésért a pásztor nem kért fizetést, a gazda azonban borral és darab szalonnával jutalmazta fáradozását. A szarvasmarhákat naponta ápolták, gondozták. A piszkos, a szenynyes állat a gazda szégyene volt. Lusta és rossz gazdának tartották azt. akinek az igavonó ökrén vastagon volt a gané. Ha azonban vásárra szánták a marhát, akkor friss trágyát tapasztottak a sodorára. A lapockával (kemény fából faragott lapos eszköz) rárakott gané megszáradt, megkoloncosodott (2. kép). Ha lépett az állat, akkor csörögtek a koloncok. Ez volt a dísze, meg a jól tápláltságról árulkodott. Az ápolást a gazda vagy az ostoros (cseléd) végezte el. Reggel, miután a marha felkelt, a nedves ganét villával csapták le róla a földre, száradás után pedig vakarával tisztították le a szennyet. A sártól is ezzel vakarták le a szőrét. Ügy mondják, hogy „a körme hegyiig lepucolták". Arra is vigyáztak, hogy a körme között gané meg sár ne maradjon, mert attól a patája kipállott. Mé'í az ólban telelő állatokat is megtisztították, mert a piszkos, a gondozat'an szarvasmarhát hamar megtámadta a sömör is, a tetű is. Gondozásukhoz a már említett vasból készült, boltokban árusított vakarát és erősebb szőrkefét használtak. A szarvát és a farkabojtját le-, illetve kimosták. A i\ m 'áradás után édes zsírral (friss, sótalan disznózsír) vagy forgó olajjal bekenték, hogy fényesebb legyen, s ne szálkásodjon, ne hasadozzon be. Az aklos szarvasmarhákat természetesen a leírt módon nem gondozhatták. A beteg szarvasmarha gunnyaszt, csak álldogál, kel-fekszik. A pásztor vagy a cseléd mindjárt felfigyelt erre, s a fekvő állatot felköltötte, magatartását ügyelte, rajta volt a szeme, hogy kérődzik-e. evett-e, ivott-e megfelelő mennyiséget. Számos gyógymódot ismertek és alkalmaztak a hajdúnánási pásztorok, a parasztgazdák. Egyik-másik pásztor javasember hírében is állott. 3' 1 Állatorvost csak végső esetben hívtak a betek állathoz. A magisztrátus határozataiban arra is találunk utalásokat, hogy egyegy szárazabb esztendőben a legelőre kivert állatok lesoványodtak, megbetegedtek. .A gulya, a Ménes az Legelőjök nem alkalmatos voltok miatt olly rossz állapotra jutottak, hogy már azok között e.melgetős is Naponként több-több találtatik". 3 5 1827-ben is a hadnagy előtt „a Gulyások megjelenvén, azt adják elő. hogy a Gulyabeli Marhák nagyon betegesznek, feő képpen pedig az Alsó Gulyába és a beteg marháik a kopár nyomáson nem ehetnek, (ezért) arra kértek szabadságot, hogy ha csak a beteg jószágot is. a Rétre beszállíthassák". 3 6 34. A hajdúböszörményi származású Tömöri gulyásszámadóról is beszélték, hogy javasember. Lásd a pásztorokról írott fejezetben. 35. HBmL. Hajdúnánási Jkv. 12. 1822. Nc 289 36. Uo. 1827. No. 214. 21
