Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
század közepétől azonban egyre inkább a Sóstó környékének fürdőként200 való hasznosítása tűnt jövedelmezőnek.201 A pusztán az 1850-es évek előtt (mindenekelőtt a tudományos) közélet figyelmét is elsősorban a prosperáló sziksótermelés és szódafőzés hívta fel magára. Ennek köszönhető, hogy (a zajtalan és robbanásmentes gyufa nagylétai születésű feltalálójának) Irinyi Jánosnak egy, a magyar szikes talajok gipsszel történő javításáról írt értekezésében részletesen ismerteti a Tihanyi Ferenc-féle sóstói szjksófőzpt is. Ez a főzőüzem a Sóstó és még két, ettől nyugatra elterülő tó202 203 * sziksóját hasznosította. Térlője magas vízállás205 esetén a% egyik tóhói dézsákkal a másikba hordatva a vizet (mesterségesen gyorsítva a tavak párolgását) igyekezett legalább egy tónál minél nagyobb száraz seperhetőpartszakaszt nyerni. 1839-ben a Sóstó partjánál földmunkákkal, a meredek part lankásításával is próbálta javítani a termelékenységét. A főzőben az összesepert szikföldből a sziksót vízzel oldották ki úgy, hogy egy ciszternában 64 dézsa szikföldre 64 dézsa vizet öntöttek. Ilyen ciszternából ennél a sziksófőzőnél hat épült. A szikföldön éjjelente 12-14 órán keresztül állt a víz, amit már mint lúgot „higadókádakba” (ülepítőkádakba) csapoltak. A lecsapolt szikföldre 3-4 órára újabb 60 dézsa vizet öntöttek. Ezt a második öntetet később egész éjszakára egy másik ciszterna szikföldjén ismét állni hagytak. Napról napra ezt a folyamatot ismételve lúgozták a szikföldet és ülepítették a lúgot. A kilúgozott szikföldet ezután visszahordták a tó partjára, ahol három nap múlva azt ismét seperni lehetett. A lúgot pedig előbb vaspléh üstben, majd ahogy a lúg erősödött rézüstbe átöntve addig főzték, míg feketeszínűvé sűrűsödött. A kásás sűrítményt „lánghevőbe” (lángkemencébe) téve fehérré égették. A sóstói sziksófó'zőben tehát nem csak nyers sziksót állítottak elő, hanem aztfeldolgozva 200 A fürdő a fürdőfejlesztés első jelentős korszakában, az 1850-60-as években (tulajdonosa után kapott nevén) Konyári-tihanyi sóstó-fürdőként vált híressé. 201 Kutatásom a Konyári-sóstó környékének fürdőhasznosítására (mint határhasznosítási formára) nem terjedt ki, mivel a fürdő kialakításának és fejlesztésének már első jelentősebb időszaka is a kutatott időintervallumon túlra, a 19. század második felére esik. 202 Ezek azonosítása szintén nem lehetséges. A korszakban több apróbb állandó és időszakos tó, vízjárta rét szabdalta a Fejértói-pusztát. 203 A tavak magas vízállása csak az 1830-as évek második felére volt jellemző. Az évtized utolsó aszályos évében, 1834-ben például a Sóstó annyira kiszáradt, hogy oldalába kutakat kellett ásni. A sziksófőzés egyik nehézségét éppen az jelentette, hogy míg a sziksósepréshez viszonylagos szárazságra, addig a főzéshez nagyobb mennyiségű (1839-ben napi 5-600 akó) vízre volt szükség. A gyártás sikerét tehát nagyban befolyásolta az időjárás. (IRINYI 1839: 723.) 64
