Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
III. Kutatástörténeti előzmények
intenzív terepmunkával vizsgálja a Fekete-Körös völgye, és az Érmellék kistájainak magyar lokális közösségeit.26 Nehéz tehát kijelölni a kevéssé ismert Észak-Bihar helyét abban a Biharban, melynek összehangolt, komplex szociokulturális kutatása mindmáig nem valósult meg. Erre már csak azért is szükség volna, mert az egyes kistájak kutatása, Bihar egész kistáji rendszerének ismerete nélkül, igen problematikus. Különösen igaz ez Bihar síksági (többnyire magyarországi) részére, melynek jellege a 19. század második felében — leginkább a vízmentesítési munkálatok következtében — alapjaiban változott meg. Ez a változás folyamat azonban sokszor mindmáig elkerüli a kutatók figyelmét, akik általában a 20. századi, sőt a recens jelenségek vizsgálatához is a szabályozott Kőrösök és Berettyó vízmentesített Sárrétjeit, vagy a lecsapolt Er kiszárított mellékét választják értelmezésük keretéül. Nem ilyen anakronisztikus a Bihari-sík, vagy a Berettyó-völgy kistáji kijelölése, de sajnos nem is elég egzakt, mint ahogy arra a térségi kutatások településállományainak állandó változtatása is felhívja figyelmünket. Eseti kutatások az Észak- és Dél-Bihari- síságban, sőt az Alsó- és Felső-Berettyó-völgyben is homogén egységeket vélnek felfedezni. Ebben a kontextusban nem is lehet meglepő Észak-Bihar ismeretlensége, amely elsősorban abból adódik, hogy „köztes területe” a néprajzkutatás számára — főként a népi kultúrájáról jól ismert Sárrétekhez, a bihari identitását leginkább tartó Berettyó-völgyhöz, és a borkultúrájáról híres Ermel- lékhez viszonyítva — eddig jellegtelennek tűnt. Ami földrajzi értelemben igaz is, hiszen területe nem egyetlen táji egységre esik, hanem több földrajzi kistáj kontaktzónáját alkotja: nyugaton a löszös Dél-Hajdúsághoz kapcsolódik, északon a változatos domborzatú, homokos Dél-Nyírség erdőspusztás tájából szakad ki, keletről az ártéri üledékes talajú Er-völgyben folytatódik, melyet a Szalacs—S'zjkelyhíd-dombvidék határol, délen pedig az ugyancsak üledékes, és így bőtermő síkra, a Berettyó—Kalló közére ereszkedik le. Ilyetén Észak-Bihar földrajzi karaktere éppen átmenetiségében, változatos geológiájában ragadható meg, amely erősen determinálta az észak-bihari parasztság tájhasznosító gazdálkodását, végső soron pedig egész életmódkultúráját. A kultúra táji tagolódását azonban nemcsak földrajzi tényezők alakítják.27 Az egységes közigazgatási múlt (és jelen) ugyanúgy „kistájképző” 26 Vő. KEMÉNYFI 1994. - Itt jegyzem meg, hogy mind a magyarországi dél-bihari, mind a határontúli fekete-Körös-völgyi és érmelléki kutatások anyaga — főképp a hallgatók által felvett adatközlések — jelentős részben feldolgozatlanok, de hozzáférhetők, és kutathatók a Néprajzi Tanszék archívumában (a DENIA-ban). 27 Vö. KÓSA-FILEP 1983: 49-50. 14
