Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)

V. Az észak-bihari szőlőskertek hasznosítása a 18–20. században

soronként 230-250 vesszővel telepítették, a sortávolság átlagosan 120, a tő távolság 100 centiméter volt.

21 ábra: A szőlős kertek a% 1860-ban készített második katonai felmérésen357

A szőlősgazdák leginkább fehérborsgőlőt termesztettek: a legelterjedtebb fajták kezdetben az erdei, a gohér (ennek volt vörös fajtája is), a kövidinka, az ezerjó voltak, de kevesebb tőkéje a pozsonyi fehérnek, a sglankának (szintén volt vörös fajtájú is), a sár- és mégesfehémek, a leánykának, a furmintnak és a kühelinek is volt. A 19. század közepétől a rajnai rigling, a század végétől — összefüggésben a filoxéravész következtében kezdődő fajtavál- 357

évekbeli beszolgáltatásokkor a termőterületeitől megfosztott parasztság fontos „ale- gális” jövedelemszerzési (sokszor csak megélhetési) forrásává vált.

357 A térkép csak „Nagy szőlős kertként” jelöli meg az ekkor művelés alatt álló szőlőterületet, valójában azonban nemcsak a Nagy-, hanem a Koldus- és a Csobán-kert egybeeső kertségét ábrázolja.

111