Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

Muzeológia - Bihari-Horváth László: Jelentés a Bocskai Múzeum 2017. évi munkájáról

Jelentés a Bocskai Múzeum 2017. évi munkájáról szabályainak megfelelően). Ötlettervem szerint az új épület a hajdúsági templomok erődfalainak saroktomyait fogja idézni, s mintegy rondella­ként hívja fel magára a figyelmet. Az építészeti tervezés 2018 évelejére fejeződik be. Az új épületszárnyban elhelyezendő kiállításnak nemcsak történeti, de művészettörténeti (iparművészet-történeti) vonatkozásai is lesznek, így tematikailag összeköthető lesz a meglévő épület művészeti kiállításaival.- Néprajzi kiállítási épület (Bocskai u. 11.): az épületben 1998 óta műkö­dik a múzeum. 2011 és 2016 között itt volt látható a Dalnoky Ferenc ret­­rógyűjteményéből rendezett kiállítás. Ezt 2017-ben az új állandó néprajzi kiállítás váltotta fel, melynek létrehozását hosszas előkészítő munka előz­te meg. A Kubinyi-pályázatokból finanszírozott fejlesztés során az épület infrastruktúrája is jelentősen megújult: falkiváltásokkal és elfalazásokkal átalakítottuk a térszerkezetet, modem központi fűtési rendszert építettünk ki, újból bevezettük a vezetékes ivóvizet, és egy vizesblokkot is kialakí­tottunk (szinte hihetetlen, de az elmúlt 10-20 évben nem volt működőké­pes vizesblokk az épületben). A vizet és a csatornát az utcáról kellett is­mét bevezetni, s mivel ehhez az udvar régi beton járófelületeit is fel kel­lett törni, így - az önkormányzat támogatásával - lehetőségünk adódott, hogy ezek helyén térköves burkolatot alakítsunk ki. Az „udvarfejlesztés” részeként az épület hátsó bejáratához egy akadálymentes rámpát is építet­tünk, hogy kiállításunk a kerekesszékesek számára is meglátogatható legyen (természetesen a belső átjárók szélességét is ehhez igazítottuk). Az épület fejlesztése két ütemben valósul meg. (Az első ütemre 9 millió, a másodikra 13 millió forintot nyertünk a Kubinyi-pálvázaton.) A 2017. évi első ütem összköltsége hozzávetőleg 20 millió forint lesz (vagyis a múzeumnak és az önkormányzatnak jelentős önerőt kell hozzátennie az elnyert támogatáshoz), melyből több, mint 13 millió forintot az infra­struktúra felújítására használunk fel (ennek csak egy - nagyobb - része tételeződik a 2017-es gazdasági évben, másik része 2018-ra csúszik át). A szükséges ráfordítás nagyságrendje is jól mutatja, hogy milyen elha­nyagolt állapotban volt az épület 2017 előtt. Összegezve, a múzeum tárgyi feltételei 2017-ben is jelentősen ja­vultak. Pályázati tevékenységünknek és az önkormányzat támogatásának köszönhetően összesen közel 17 millió forint értékű felújítás kezdődött a múzeum épületeiben, és sikerült forrást szerezni egy új (becsülhetőleg 80 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom