Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
Egyéb írások - Piroska Mihály: A múzeumi szoborpark
Piroska Mihály Szabó László: Madár (szobormásolat) Szabó László: Szimbólum (szobormásolat) Eközben mi, a szoboszlói kulturális közösség is „dolgoztunk”. Eszembe jutott az 1984-85-ös Szoboszlón megrendezett szobrász alkotótábor, melynek munkái, részben közintézményekben voltak elhelyezve, részben nem volt tudomásunk róluk, rejtőzködtek. Egy alkalommal észrevettem, hogy Csutoros Sándor 1984-ben alkotott „Sámán” című szobra, amely eredetileg a gyógyfürdőben, a női napozó mellett volt elhelyezve, most a csónakázó tó partján hever, mint megtudtam a vihar egy fát döntött rá, s egyik „ágát” le is törte. Jó ideje feküdt a füvön. Én ezt a fürdőigazgatótól elkértem, majd fafaragó népművészek (Kovács Mihály, Császi Ferenc) kijavították. Csutoros Sándor: Sámán 274