Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)

Egyéb írások - Piroska Mihály: A múzeumi szoborpark

A MÚZEUMI SZOBORPARK Közben Joseph Kádár festőművész ösztönzésére, elhoztuk Gyuri „Kom­pozíció” című korai fémplasztikáját a Gábor Áron utcai „műhelyéből”. Ezt még az ózdi művésztáborban készítette. Kovács Gábornak pedig si­került Schéner Mihály „Pásztor” című szobrára ráakadni valahol az Ál­lami Gazdaság raktárában. 1999-ben, amikor a művelődési ház kiállítást rendezett Schéner Mihály műveiből, elhívtuk a művészt, hogy nézze meg a szobrát. Ő ennek eleget is tett, „elbeszégetett” a Pásztorral, majd kö­szönetét mondott a kimenekítéséért. Immár hat szobor volt a múzeum udvarára telepítve. Rácz György: Kompozíció Időközben Joseph Kádár felajánlotta a városnak nemzetközi modern mű­vészeti gyűjteményét, amely az épület korábban múzeum által hasznosí­tott részében került elhelyezésre. Ebben a Nemzetközi Modern Múzeum­ban az állandó mellett időszaki kiállítások is megrendezésre kerültek. Ilyen volt Ézsiás István győri szobrászművész kiállítása. Ezsiás, látva az udvaron alakuló szoborparkot, felajánlotta a „Hommage á Piet Mondri­an” címűt plasztikáját. Ezt is kihelyeztük. Majd egy katalógusból kivá­lasztottuk régi barátunk, Győri László „Magyar hit” című króm térplasz­tikáját. Amit már az önkormányzat kulturális bizottságának és szponzo­roknak a támogatásával állítottunk fel. Úgy döntöttünk, a szobornak ava­275 Schéner Mihály: Pásztor

Next

/
Oldalképek
Tartalom