Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)

A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Lovas Kiss Antal: A révi Sóvám-ünnepség hagyománya

Lovas Kiss Antal A színpadon előadásszerűen bemutatott néphagyományhoz képest az utcákon megjelenő néptáncosok közvetlen kontaktusba kerülhetnek a közönséggel (17. kép). Ugyanakkor a folklórfesztivál központi tere a futballpályán felállított színpad. Ez válik a kétnapos rendezvény keretein belül vasárnap délelőtt és kora délután a hagyományőrzés terévé, ahol helyi és környékbeli népzenei előadók lépnek fel román folklórműsorral. A térség különböző településeiről érkező fellépők révén egy helyen és időben látható a környék folklór kincse. A néptánc és a népzene mellett az élesdi, a báródi, és a Királyhágó környéki fellépők által a térség román népviselete is bemutatásra kerül. Nem csak a Sóvám-ünnep nyújt teret a hagyományőrzésnek, hanem a helyi román népi kultúrát felmutató tánc­cal és viselettel a falunap múltbeli gyökerei is hangsúlyt kapnak.37 A hagyományok felelevenítése a népzene és a néptánc mellett gyakran a gasztronómia területén megy végbe. A révi Sóvám-ünnepnek is megvan az ételkészítés tradícióit bemutató eseménye. A bográcsos főzőverseny azonban túllép a helyi gasztronómia népszerűsítésén, mert a vendégségbe érkező szomszéd- és testvértelepülések tájjellegű ételeinek bemutatója is egyben. A révvel kapcsolatban álló települések képviselői azzal, hogy részt vesznek a főzőversenyen, maguk is a falunap részesei­vé, alakítóivá válnak. A bográcsos főzőverseny remek példája annak, hogy az ötletgazdák mindig a jelenben, a rendezvényi céljaiknak megfe­lelően definiálják a tradíciókat. A sóvám-ünnepen a gasztronómiai ha­gyományok ápolása, cél helyett a kapcsolatépítés eszközévé válik (18- 20. képek). A központi fellépések mellett a Sóvám-ünnep egész struktúráját átszövik a néphagyomány elemei. Már az ünnep kezdetén feltűnő tutajo- sok is népviseletben jelennek meg, a sóvám szedés látványra orientált jellege alapvetően igényli a folklór elemek beiktatását, mert a „népi” még színre vitt formájában is eredetinek és így igaznak tűnik fel. A II. Károly román királyról és Mudura Máriáról 2015-ben ren­dezett megemlékezést a folklórhoz való tudatos és szimbolikus vissza- nyúlást szintén jellemezte.38 A folklór a legitimáló elemeként folklóriz­mus formájában tűnt fel a megemlékezéseken.39 Ilyen volt például, ami­kor a révre érkező Paul herceget és családját kenyérrel és sóval fogadták és révi agyagkorsóból kínálták vízzel. Az aktus a trónörökös és Rév tra­37 VEREBÉLYI 2004:17 38 Az esemény részletes ismertetését lásd a következő fejezetben. 39 Bausinger 1983: 440 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom