Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Lovas Kiss Antal: A révi Sóvám-ünnepség hagyománya
A RÉVI SÓVÁM-ÜNNEPSÉG HAGYOMÁNYA dicionális kapcsolatát szimbolizálta. A rendezvény későbbi eseményén a nép és az uralkodó család jelképes összetartozását fejezte ki az a mozzanat, amikor Lia hercegné a néptáncoló fiatalokhoz csatlakozott II. Károly mellszobrának avatásán. Valamint a történelmi folytonosság fejeződött ki abban a gesztusban is, amikor a Mudura Máriát ábrázoló fotók alapján dédunokája hasonló népviseletben és révi kancsóval jelent meg (21-22. képek). A Sóvám-ünnep rendezvénykínálatának bővülési lehetősége A lokális ünnep folyamatos változását példázza, ahogyan a Sóvám-ünnep 2015-ben új megemlékező elemmel bővült. A helyi alpolgármester Hasas János kezdeményezésére egy 1930. június 6-án lejátszódott eseményt elevenítettek fel. Ekkor történt, hogy II. Károly király Bukarestbe tartó gépe leszállásra kényszerült a falu határában. Károly herceg (a későbbi II. Károly román király) 1925-ben kénytelen volt lemondani a trónöröklési jogáról, és külföldre távozni, mert egy „rangon aluli" szerelmi kapcsolatba keveredett. 1930-ban mégis hazatért. 1930. június 6-án a Károly herceget szállító Farman 190-es repülőgép Bukarest felé repülve Rév határában kényszerleszállást hajtott végre a település melletti búzatáblában. így a trónörökös akarata ellenére, de száműzetése után Rév határában léphetett újra román földre. A szerencsétlenül járt repülőhöz odaszaladtak a helyiek, köztük volt a település jegyzője és a búzatábla tulajdonosa Dobó Michael (Dubau). Repülős bőrruhába öltözött férfiakat találtak a gépnél. A kapitány Romeo Popescu elmondta, hogy épp Párizsból jönnek (más változatokban Münchenből Bécsen keresztül) és az út közben elvesztették a gép egyik 50 literes benzintartályát, ezért kénytelenek voltak leszállni. Arra kérte a helyieket, hogy húzzák ki a gépet a gabonából. Közben küldjenek valakit kocsival üzemanyagért Elesdre. (Egyes szövegváltozatok kitérnek arra is, hogy Brandast, a helyi jegyzőt bemutatták Károly hercegnek, aki hosszú bőrkabátot, kesztyűt és pilótasapkát viselt.) A gépet hamarosan kivontatták a búzaföldről a legelőre és Popescu kapitány ezer lejt adott arra, a mentésben közreműködőket honorálják. Továbbá arra kérte a jegyzőt, hogy hozasson vizet a hercegnek. Florian Mudura Mária nevű lánya vitt neki egy kancsó vizet. A lány a Romeo Popescu kapitánytól három ezüst márkát kapott a szolgálataiért. Fél hét körül Nagyváradról érkezett egy Potez 25-ös típusú kétüléses katonai repülőgép, amely leszállt a közelben. 203