Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - P. Szalay Emőke: Rév református egyházának temploma és klenódiumai
P. Szalay Emőke nyékét: „ 1 pohár cink, 1 kanna cink, 2 tányér cink. ”, bár itt már csak négy edényről szólnak. A felsoroltak mind az úrvacsoraosztás kellékei, a keresztelőedényekről nem esik szó. A felsorolás szerint az edények ónból készültek. Alig harminc évvel később ismét cinkedényeket említ Karácsony Imre. Ón kenyérosztó tálak Az ónedények használata Magyarországon a XVI. század elején kezdett szélesebb körben elterjedni. A mesterség virágzása a XVII. században teljesedett ki, amikor Erdélyben és a Felvidéken számos ónöntő céh alakult. A XVII-XVIII. században a mindennapi életben a legszélesebb társadalmi körökben, a főrangúaktól kezdve a nemesség minden rétegében, a városi polgárság asztalain, de a mezővárosi parasztpolgárság hagyatékában is mindenütt megtalálhatók voltak.18 A református egyházban kiemelt szerepet töltöttek be az ónedények, amelyeket a szegények ezüstjének is neveztek. A magyar műkincsállományban az ónedények napjainkig is legnagyobb részt a református gyülekezetekben találhatók. Mivel az úrasztali felszerelésben az úrasztali borospoharak között kis számban maradtak fenn ónkelyhek, mint fentebb említettük, az egyházak általában ezüst kelyheket, poharakat használtak. A révi vizitáció- kor felsorolt edények közül a cink úrasztali borospohár arra utal, hogy szerény volt az ekklézsia, mert a református gyülekezetekben ritkán találunk ón úrvacsorái poharat. Nagyobb volt a kenyérosztó tálként használt edények mennyisége. így nem tekinthető véletlennek, hogy a révi egyház is őriz két régi óntálat. Mindkettő a legáltalánosabb formát követi. Kerek, keskeny karimájuk széle kissé felhajló, vésett vonallal határolt. Ez a forma már a XVII. század végén megjelenik, majd a XVIII. században végig a legelterjedtebb, sőt még a XIX. század elején is igen gyakori. Az ónedényeken a leggyakoribb díszítő technika a vésés volt, amellyel a díszítményeket és a feliratokat vitték fel az edények felületére. A révi két tálon a karima széle alatt lévő vésett vonalon túl semmi egyéb díszítés nincs. Ahogyan már korábban említettük, egy iparművészeti tárgy esetében is fontos a készítési hely és idő meghatározása. Az óntárgyakat 18 P. Szalay 2004. 142
