Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban
Nagy István közgondolkodásban egyaránt. Ebben a koncepcióban a függetlenségi harcok kapnak kitüntetett figyelmet és a Thököly-felkelés jelenti annak a folyamatnak a végpontját, amely a XVII. század elején indult a Bocskai- felkeléssel. Mivel ezeket a Habsburg uralkodók ellen vívták, Thököly történelmi szerepének értékelését - és természetesen a magyar királyok ellen hadjáratokat indító erdélyi fejedelmekét is - befolyásolta az, hogy milyennek látja a történettudomány a Habsburgoknak hazánk történtében betöltött szerepét. Ez a kép is fontos módosulásokon esett át az elmúlt évszázadban.97 A XVII. század utolsó harmada a Habsburg-magyar együttélés konfliktusokkal terhelt időszakai közé tartozik, hiszen az abszolutizmus bevezetése a magyar társadalom több rétegének érdekeit sértette. Szekfű Gyula idézett szintézisében már „gyarmati függésről” írt: „Az ausztriai „gesamt” állameszme, mely Magyarországot is magába akarta foglalni s ezért Lipóttól kezdve a dualisztikus korszakig annyi erőfeszítést tett, már születése pillanatában sem képes Magyarországot mint homogén, az ausztriai tartományokkal ugyanazon bánásmódot érdemlő területet elképzelni, hanem ezek mellett Magyarországnak kezdettől fogva alárendelt, elnyomott helyzetet jelöl ki.”98 A Habsburgok „gyarmati elnyomásáról” szóló elmélet az 1950-es években élte virágkorát. Ekkoriban Pach Zsigmond Pál úgy vélte, a „Habsburg- gyarmatosítók” célja az ország függetlenségének teljes megszűntetése, a „tőkefelhalmozás lefölözése”, a polgári fejlődés meggátlása volt, „és a feudális elmaradottságot igyekeztek tűzzel-vassal konzerválni”.99 Ez a felfogás a következő évtizedek kutatásai során jelentősen oldódott. Kezdett kialakulni a kölcsönös egymásrautaltság elmélete, mely többek között nélkülözhetetlennek látja a Habsburgok szerepét a török elleni magyar végvári vonal fenntartásában. A fentiek alapján látható, a Thököly Imréről szóló „vita” (ki volt ő, és milyen szerepet töltött be a magyar történelemben) folyamatosan alakuló, módosuló képet vetített elénk az utóbbi másfél évszázadban (is), és nem érkezett el nyugvópontjára napjainkban sem. Ez természetes is, hiszen minden korszak felteszi újabb és újabb kérdéseit a múltunkkal kapcsolatban, ami az újraértelmezések lehetőségét teremti meg. Thököly tevékenységének értelmezései egy nagyobb elbeszélésbe illeszkedtek, ez 97 L. PÁLFFY 2010: 13-19. 98SZEK.FÜ 1935. "Pach 1952:6: 76. 226
