Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban
„AZ ÜLLŐ ÉS KALAPÁCS KÖZÉ JUTOTTUNK.” lenségükre jellemzőnek tartja, hogy Thökölynek magának is többször kellett poggyászát odahagyva menekülnie a váratlanul támadó ellenség elől. A negatívumok között felsorolja a repartitio gyakorlatát, a katolikusok birtokainak elkobzását és a vármegyék „kizsarolásával” a csapatok kifizetése érdekében. Üldözte a katolikusokat, de a reformátusok is elégedetlenek voltak uralmával. Megállapítja: „Thökölynek, szervező tehetség híján, uralma nem lehetett tartós.” 1678- tól aratott sikereit jórészt annak köszönhette, hogy a bécsi kormány figyelme inkább Franciaország felé fordult, ezért kész volt a kompromisszumokra. 1681-ben már nagyratörőbb céljai voltak. „A tiszántúli hercegség, mit Bécstől kaphatott volna, kevés volt ehhez, ezért fordult, végzetes lépéssel, Apafitól függetlenül, a portához.” Szekfű mégis úgy véli, az alkotmány helyreállítására, a protestáns vidékek vallásszabadságának elismerése 1681-ben viszont elképzelhetetlen lett volna a külpolitikai események (francia és török veszély, XI. Ince pápa diplomáciai tevékenysége) és Thököly hadi sikerei nélkül. Ezért értékelése szerint a Thököly-felkelés nagyobb hatással volt a magyarság fejődésére Bethlen vagy Rákóczi György hadjáratainál. Hozzáteszi: „Az ifjú kuruckirálynak nagy tévedése volt, hogy 1681 ellen protestálva, a török karjaiba vetette magát.” Bánlaky József hadtörténelmi összegzésében megállapítja, hogy nem Thököly vagy a török hatalma, hanem a Habsburg-kormányzat gyengesége a kuruc vezér 1682. évi sikereinek oka.31 Az udvar abszolutista politikája és az erőszakos katolizáció miatt érthetőnek tartja, hogy a protestáns főurak a török orientációt választották, de figyelmeztet arra, hogy ez az a szabadságot és függetlenséget éppúgy veszélyeztette, mint a Habsburgok. A török segítségéért súlyos árat fizetett, a Porta adófizetőjévé vált. Bánlaky alaposan lebecsüli Thököly hadvezéri képességeit. Az 1683. évvel kapcsolatban így fogalmaz: „Thököly ebben a hadjáratban szintén végleg levizsgázott és levitézlett. 0 is csak addig volt nagy legény, amíg másodrendű ellenfelekkel állott szemben. Az ő eleme különben is csak a kis háború, az úgynevezett portyázó hadviselés volt; nagyobb ütközetek és csaták irányítására és vívására hiányzott nála a kellő szakértelem és kipróbált gyakorlottság, azonkívül csekélyszámú, többnyire jött-ment hadában sem tudott tökéletesen megbízni.” 1684-ben már máshogy tekintettek a magyarok a török szövetségre, mint korábban. Bánlaky narratívájában Erdély a „nagy fejedelmek” uralkodása 31 Bánlaky 1942. 205
