Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)

Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban

Nagy István Horváth Mihály az 1670-es évek magyarországi állapotát polgárháborúhoz hasonlítja, melyben a nemzet két pártra szakadt (kurucok és labancok), de mindkettő egyformán „nyomorgatta a védtelen föld népét”. Ennek okait a kormány intézkedéseiben (az alkotmányos rend felfüggesztésében, idegen zsoldosok behozatala, új adók kivetése, protestánsüldözés) látja.13 Thököly személyes tulajdonságait kiválónak tartja, „vezérnek született”.14 15 Személyes ambíciókkal magyarázza, hogy a kuruc vezér 1681-ben nem vett részt a soproni országgyűlésen, mivel a török ígéreteiben bízva ekkor már más terveket szőtt.13 A „nagyravágyó ifjú” 1682 tavaszán a Habsburgokkal kötendő béke helyett - némely hadnagyainak rábeszélésére - a háború felé hajlott, hogy a török segítségével egész Magyarország birtokába jusson.16 Nem támogatta Thököly politikáját a nemesség nagy része sem, mert elegük volt a háborús állapotokból, és tartottak a török támogatástól. Horváth is II. Rákóczi Ferenc szavait idézi a kuruc fejedelem népszerűségvesztését indokolva.17 18 Az 1683. májusi tállyai gyűlés eseményeivel kapcsolatban Horváth úgy fogalmaz: Thököly „gőgje, önzése s önkénye” miatt maradék népszerűségét is elvesztette a rendek előtt.1 x Thököly Imre első, és mindmáig egyetlen, részletes biográfiáját Angyal Dávid készítette el.19 A szerző már alkalmazta a forráskritika módszerét, adatai jórészt ma is használhatóak. Az eseménytörténet mel­lett kitért Thököly jellemére is. Imre gróf őseinek tulajdonságai közül kiemeli a mohóságot, mellyel a társadalmi felemelkedést keresték. Hoz­záteszi, ennek ellenére mégsem váltak elvtelen kalandorokká, hűek ma­radtak a protestáns ellenzéki hagyományhoz.20 Az ifjú Thökölyt jelle­mezve kiemeli, jól tudott bánni katonáival. Szigorú fegyelmet tartott, de meg tudta nyerni magának az embereket. Az idősebb tisztek viszont ne­hezen viselték a 22 éves ifjú „szertelen önérzetét”.21 A bujdosók más ve­13 Horváth 1876: 238. 14 Horváth 1844: 316., Horváth 1876.91. 15 Horváth 1844: 320., Horváth 1876. 98. 16 Horváth 1844: 324., Horváth 1876. 117. 17 Horváth 1876: 126. 18 Horváth 1876: 129. 19 Angyal 1888.; Angyal 1889. 20 Angyal 1888:26. 21 Angyal 1888: 208. 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom